ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, következő ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról döntünk.

Most soron következik az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Rogán Antal, Menczer Erzsébet és Cser-Palkovics András fideszes képviselőtársaink önálló indítványát T/8635. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/8635/10. ismerhették meg képviselőtársaim.

A bizottsági ajánlás összesen 19 ajánláspontot tartalmaz. A tartalmi összefüggésekre figyelemmel indítványozom, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Látható többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége indítványomat elfogadta.

Most megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-19. pontjaira, és megkérdezem: kíván-e valaki felszólalni? (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, így az előterjesztőknek sincs mire válaszolniuk.

A részletes vitát lezárom, a benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Bejelentem, hogy Korondi Miklós jobbikos képviselőtársunk a mai napirend utáni felszólalási szándékát visszavonta.

Napirend utáni felszólalásra jelentkezett, és következik most Vágó Sebestyén képviselő úr, a Jobbik-képviselőcsoportból: "A fehér bot nemzetközi napja" címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben, és megkérem, képviselő úr, hogy a kártyáját legyen szíves betenni, mert addig sajnos nem tudok szót adni. Várunk türelemmel. Jó, köszönöm szépen, öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu