IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 1. pontjával kapcsolatban szeretnék egy nagyon rövid észrevételt tenni. A módosító javaslatunk teljesen nyilvánvalóvá, világossá teszi azt a határozott álláspontunkat, miszerint elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a benyújtott törvényjavaslatban a kormány egy olyan kiskaput nyit meg, amelynek révén akár magáncégek is megbízhatók lesznek vagy lehetnek a SIS II-ben kezelt adatok feldolgozásával. Mi pedig erről nagyon határozottan azt gondoljuk, hogy az ezzel kapcsolatos adatfeldolgozási tevékenység kiszervezése adatvédelmi és nemzetbiztonsági szempontból egyaránt megengedhetetlen. Ennek a feltételnek az eltüntetését, törlését indítványozza a módosító javaslatunk.

Nem konkrétan ajánláshoz, de egy mondattal szeretném abbéli meggyőződésünket is kifejezni - bár ezzel ellentétes döntést hozott a honvédelmi és rendészeti bizottság -, hogy a Gulyás Gergely képviselő úr által benyújtott javaslat házszabályellenes, ezért aggodalmunkat fejeztük ki azzal kapcsolatosan, hogy később megáll-e majd, ha ilyen formában hagyja jóvá az Országgyűlés. Véleményünk szerint nem.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu