POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2010 gyökeres fordulatot eredményezett a magyar nemzetpolitikában. Mindenekelőtt lefektettük az új nemzetpolitikát meghatározó elvi alapokat, amelyekre fel tudjuk építeni a konkrét programokat.

A nemzetpolitika alapjait több jogszabály, jogintézmény jelöli ki. Elvi alapként az új alaptörvény Alapvetés fejezetének D. cikke deklarálja a magyar nemzet összetartozását és Magyarország felelősségét a külhoni magyarság iránt. A kormány nemzetpolitikai koncepciójának meghatározó eleme a külhoniakkal való szoros kapcsolat, párbeszéd megvalósítása, a külhoni magyarság véleményének becsatornázása a budapesti döntéshozatalba.

A Magyar Állandó Értekezlet 2010. november 5-ei ülésével 2004 után ismét megkezdte működését azzal a céllal, hogy a magyar-magyar kapcsolatok a nemzeti csúcstalálkozó keretében újra méltó módon teljesedhessenek ki az összetartozás-tudat erősítése, az önazonosság megőrzése, a nemzeti integráció megvalósítása érdekében.

A MÁÉRT a nemzeti érdekeink képviseletére alakult legitim magyar szervezetek párbeszédének intézményesített fórumaként a közös gondolkodásban és a magyar nemzetet érintő döntések közös meghozatalában tölt be meghatározó szerepet. A MÁÉRT a plenáris ülésezés politikai szintje mellett szakbizottságainak keretében szakmai egyeztetést is folytat, és a plenáris ülésen kialakított elvi irányok alapján a szakbizottságok rögzítik a szakterületekre vonatkozó útmutatásaikat.

A MÁÉRT XI. ülésére 2012. április 9-én került sor, ahol a külhoni és a magyarországi pártok, szervezetek képviselői zárónyilatkozatot fogadtak el. Ebből idéznék most néhány passzust.

Példaértékű sikerként értékelik a "2012 a külhoni magyar óvodák éve" programot. Tekintettel arra, hogy a magyarság jövője szempontjából fontosnak tartják a folytonosságot, az építkező munkát, ezért várakozásukat fejezik ki a program utóélete kapcsán. Közös akarattal meghatározzák, hogy a 2013-as év kiemelt programja keretében az oktatási intézményrendszer következő színterére, az alapfokú iskolákra, az óvodai-iskolai átmenetre, az iskolai beiratkozásokra koncentrálnak.

Üdvözlik az egyszerűsített honosítási eljárás során magyar állampolgárrá váló külhoni magyarok választójogát a magyarországi parlamenti választásokon, tovább erősítve ezáltal a magyar nemzet közjogi egységét. Támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen is szavazati jogával.

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény értelmében a Hungarikum Bizottság tagja többek közt a MÁÉRT által delegált három tag.

Továbbra is nemzetstratégiai célnak tekintik és támogatják a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek autonómiatörekvéseit, mint egyetlen valós közjogi megoldást a külhoni magyar közösségek és a többségi államok közötti viszony hosszú távú rendezésére.

A magyar nemzetpolitikai stratégiai gondolkodás kulcsmomentuma a diaszpórával egy új, erősebb, szorosabb verseny kialakítása. A diaszpórában élő nyugati magyarság a magyar nemzetpolitika húsz éve háttérbe szoruló szegmense. Cél a diaszpórában élők nemzeti identitásának megerősítése, a diaszpóra szerepének kiaknázása a Magyarországról alkotott kép formálásában, a diaszpórában élő magyarok képzettségének, képességeinek elismerése és terjesztése, illetve a diaszpóra üzleti potenciáljának kiaknázása a magyarság növekedése és sikeressége érdekében.

A 2012. október 8-án elfogadott zárónyilatkozatból szeretnék idézni néhány bekezdést. Üdvözlik a Julianus-program elindítását, amelynek célja, hogy részletes kataszter készüljön a magyar tárgyú örökségekről - épületekről, műalkotásoktól, emlékművekről, emléktáblákról -, a magyar kultúra széles körű megismerhetősége érdekében. Támogatják a Külföldi Magyar Cserkészszövetség együttműködését a magyar cserkészszövetségekkel (Az elnök csenget.), és megállapodnak, hogy a jövőben is kiemelt hangsúlyt fektetnek a magyar fiatalok identitásának erősítésére. Köszönöm, elnök úr, a türelmét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu