BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután a parlamenti ciklus legfontosabb törvényjavaslatáról vitázunk most, engedjék meg, hogy egy kicsit távolabbról megközelítve, a társadalmi és fenntarthatósági keretrendszerbe illesztve, egy kicsit személyes történeti kronológiát is felsorolva kezdjem hozzászólásomat.

Mindösszességében nyolcesztendős forma gyerek lehetettem, épp akkora, mint most fiaim közül a kisebbik, amikor anyai nagyapám odaültetett maga mellé a tanya tisztaszobájában álló, téglával alátámasztott sezlonra. Miközben térdemre helyezte kérges, földműves tenyerét, már mondta is: tudod, fiam, Ferenc József idejében volt a legjobb a parasztemberek sorsa, 30 kiló gabonát kellett adóként fizetni egy hold föld után. Horthy idejében ez a tétel már egy mázsára emelkedett, de ezt még könnyedén kigazdálkodta a földműves, hanem aztán jött Rákosi, aki lesöpörte még a padlást is, de a dolgos és ügyes gazda még akkor is eltartotta a családját, de az a bitang Kádár, jól jegyezd meg, fiam, elvette a földet, elvette a megélhetést.

A földek elvételét követően nagyszüleim a tanya körül meghagyott egyholdnyi föld megművelésével biztosították megélhetésüket. Kicsinyke gyermekként az akkor már csak általunk lakott egyetlen tanya udvaráról láttam, ahogy a termelőszövetkezet által felbérelt lánctalpasokkal eltúrják a korábban virágzó tanyatelepülés épületeit. Életem egyik legmegrendítőbb élménye volt az emberkéz által ásott kutak bedózerolását látni. Azt is láttam, hogy a földművesek által gondozott mozaikos tájszerkezetet miként váltotta fel az egyhangú nagyüzemi monokultúra. A kolhozosítással együtt járt a falu élelmezési önrendelkezésének szertefoszlása is. Nagyanyámmal nem győztük hordani a falusi portákra az általa készített túrót, tejfölt és vajat, amelyet a falun élők föld híján már nem tudtak előállítani, de a bolti silányabb portékát még nem akarták megvásárolni.

A vidék földműves népe nem tehetett mást akkoriban, mint hogy a városokba futott. Az államilag támogatott szocialista nagyipar tárt karokkal fogadta a földönfutóvá tett népeket. Biztos állást, viszonylag jó fizetést, lakótelepi otthont ígértek, s azt rendszerint teljesítették is. A gyökerekkel nem rendelkező, városivá tett parasztivadékok pedig hálás szívvel törődtek bele a sorsukba, cserébe csak az önálló gondolkodásról és az önmagukért való felelősségvállalásról kellett lemondaniuk. Bizony, jó volt ez, és kényelmes egészen addig, amíg a külföldi hitelekből felhizlalt nagyipar össze nem roskadt.

Vidékről városra került fiatal felnőttként az érem másik oldalát is volt módomban megismerni. Életem első felét szülőfalumban, Békésszentandráson töltöttem.

(15.10)

Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy felmenőim mind a négy ágon közel 300 esztendőre visszamenőleg a falu 20 kilométeres körzetében élték föld- és kézműves életüket. Ha kellett, akkor fegyvert is fogtak az uradalmi kényszer alóli felszabadulásukért. S mint ahogy a miniszter úr az előterjesztői expozéjában említést tett családja redemptor múltjáról, azt magam is megtehetem. Kunszentmártoni őseim 1945-ben azon földművesek között voltak, akik az I. Lipót által a német lovagrend számára elzálogosított földeket 46 év után visszavásárolták, mert a szülőföldjükön akartak továbbra is megmaradni, és élni kívántak az önrendelkezés jogával. Szentesi felmenőim ott voltak a város örökváltságát elhozó, a királyi udvarban vizitáló városi tárgyalódelegációban. Oldalági felmenőim egyike, Áchim András éppen ebben a Házban szólalt fel számtalanszor a vidéki parasztok földhöz juttatásának fontosságáról, s ha nem volt rá elegendő nyitott fül, akkor a parlamenti széksorok megropogtatásától sem riadt vissza.

Életem második felét pedig Tatabányán polgármesterként szolgáltam, ahová a szocialista nagyipar összeomlásának előestéjén érkeztem, hogy a fajtám korábban odakerült szocialista munkássá vált tagjaival összefogva a romok alól kaparjuk ki a város megélhetését. Két évtized közös munkájának eredményeként sikerült csak megújítani a várost gyökereiben, és létrehozni azt a 12 ezer munkahelyet, amelyek a korábban vidékről elüldözött fiatalok leszármazottainak biztosították újra a megélhetést.

Társadalomkutatóként azt is láttam, hogy a mögöttünk hagyott közel 70 esztendő politikai kurzusai a nemzeti közösséget megosztó, az érdekkülönbségeket felnagyító és előtérbe helyező szabályozási falat húztak fel a város és vidéke közé. Ennek elsősorban az volt a célja, hogy kiszolgáltatottá tegye az egymástól elválasztott városi és vidéki közösségeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Együtt tapasztaltuk meg, hogy a '90-es évek nemzeti vagyonnal kapcsolatos kormányzati döntései miként fosztották meg a nemzetet a fennmaradásához szükséges létalapjaitól, hogyan, kiknek és mennyiért kótyavetyélték el a magyar élelmiszer-előállítás infrastruktúráját. Ma már együtt szemlélhetjük, hogy amíg a városi közösségek egyre többet kénytelenek költeni az élelmiszerre, addig a magyar falu a mezőgazdasági tevékenységből egyre kevesebb bevételhez jut. Amennyiben a falusi közösségek elveszítik megtartóerejüket, akkor nemcsak az élelmiszer-előállítás kerül veszélybe, hanem olyan társadalmi konfliktusok is felerősödnek, amelyek kezelésére az országnak nincsenek eszközei. Az otthonaikat elhagyó falusiak már nem költözhetnek a városokba, mert a városi közeg nem tud nekik megélhetési lehetőséget biztosítani. Az ország épségét, lakóinak jólétét veszélyezteti, ha nem sikerül érvényre juttatni a saját erőforrások fenntartható használatára ösztönző helyi közösségek megerősítését szolgáló gazdaságpolitikát.

A családi gazdaságok és kisvállalkozások számára tehát méltányos versenyfeltételeket biztosító értékesítési, hitel- és földbirtok-politika kell. A földtulajdon és földhasználat terén növelni szükséges a helyben élők részesedését, hiszen akkor a jövedelem is helyben marad. Erre vállalkoztunk, képviselőtársaim, és erre kötöttünk szövetséget három esztendővel ezelőtt a vidék népével. Ezért tartalmazza ma már az ország alaptörvénye, hogy a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet a nemzet közös örökségét képezik, amelyek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki mindenkori kötelessége. Ezért fogalmaztuk bele a jelenleg is érvényes kormányprogramba, hogy az új társadalmi szerződés a megosztottság helyett az együttműködést, a magánérdekek érvényesítése helyett a közjó szolgálatát, közös nemzeti ügyeink erős és hatékony képviseletét követeli.

Az államnak ezek szerint pártatlannak kell lennie. Ha az állam részrehajló, és magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, akkor a saját működésének értelmét számolja föl - szól a nemzeti együttműködés programja. Közösen hangsúlyoztuk, hogy fenn kell tartani kultúrtájainkat, a települések közösségeit, az egyediségükben megnyilvánuló termelési hagyományaikat. A nemzeti vidékfejlesztési stratégia is hasonló szellemiségben született, és a kormányprogrammal együtt erősítette meg a gazdatársadalommal kötött szövetségünk lényegét, miszerint csak egy összetettebb, sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést is biztosító munkahelyet teremteni, ezáltal kellő távlatot nyújtani a gazdatársadalom és az utánpótlást, a vidék továbbélését jelentő fiatal gazdák számára.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvénytervezet azonban adós marad a fenti vállalások teljesíthetőségét biztosító törvényi keretrendszer teljes körű felvázolásával, miután hiányoznak belőle az üzemszabályozásra és a családi gazdaságok működésére vonatkozó fejezetek. Ez a törvénytervezet pusztán arról szól, hogy kié lehet, és kié lesz a magyar szülőföld, ki fogja megülni a tájat, amely megszüli a gyermekét, és egyben biztosítja is a megélhetéséhez szükséges természeti erőforrásokat. Arra a kérdésre ad választ, hogy ki szedi majd a föld hasznát. Arra viszont már nem ad választ, hogy hol és mire fogja azt fordítani; a haszon a helyi gazdaság mozgatórugója lesz-e, vagy elviszik azt a helyi közösség orra elől; ki és milyen feltételekkel tud a falu földjén gazdálkodni, és ezáltal a saját és családja megélhetéséről gondoskodni, hogy újabb száz évekre mondhassa magát szülőföldje gondos gazdájának. Most fog eldőlni, hogy a vidéki fiatalság marad, vagy külföldre igyekszik, ahol a gazdag bennszülöttek számára alacsony presztízsű és az otthoni viszonyokhoz képest rosszul fizetett munkában és teljes kiszolgáltatottságban lesz majd része.

Az előterjesztés nem foglalkozik a demográfiai földprogrammal. Ez a törvényjavaslat minden előremutató szabályozási eleme és jó szándéka ellenére ebben a formájában megerősíti a hazai nagybirtokosok és bérlők kiváltságos helyzetét, miközben korlátozza az őstermelők, egyéni gazdálkodók és családi gazdaságok birtokszerzési lehetőségét. Egy-egy gazdasági szereplőnek tetszőleges számú üzem létesítését teszi lehetővé, miközben tulajdonosaikon mint természetes személyeken keresztül a birtokszerzés terén is megkülönböztetetten kedvező helyzetbe kerülnek.

Az előttünk fekvő rendezési javaslat intézményesen fenntartja a nagybirtokrendszert és annak nyomasztó gazdálkodási, hatalmi túlsúlyát a földtulajdonszerzés és a földhaszonbérlet kiváltságokat biztosító eljárási szabályain keresztül. Ezek a nagyüzemek ugyan a föld elhelyezkedése szerinti településen vannak és lesznek bejegyezve, de tulajdonosaikat semmi nem kötelezi a helyben lakásra és a megtermelt profit helyben történő visszaforgatására. Ezzel szemben ott áll 2 millió földtulajdonos, köztük közel félmillió őstermelő, önfoglalkoztató, egyéni vállalkozó és családi gazda. Az egyre inkább kiteljesedő gazdasági és erőforrásválság, valamint az éghajlatváltozás közepette a föld közfunkcióinak és élelmiszer-termelő szerepének az alaptörvényben is rögzített keretrendszerében semmiképp sem fogadható el birtokpolitikai célnak a földtulajdonnak a helyi gazdákkal szemben a tőketulajdonosok számára történő kiváltságos biztosítása. Éppen ezért, ha a kormány érvényben lévő célrendszerét kívánjuk követni, és ténylegesen a helyi őstermelők, egyéni vállalkozók, családi gazdálkodók elsődleges földszerzését kívánjuk biztosítani, úgy mellőznünk kell a mezőgazdasági termelők, tehát a nagyüzemek elsődleges elő-haszonbérleti jogosultságára és kötelező kijelölésükre írt törvényi rendelkezést.

Az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy az egymillió munkahely megteremthetősége szempontjából nézve, azonos területegységre vetítve az egyéni gazdaságok legalább négyszeres foglalkoztatási arányt érnek el a nagyüzemekhez képest. A vidék népességmegtartó ereje és élelmiszer-önrendelkezése tehát nem a nagyüzemekben vagy nemcsak a nagyüzemekben, hanem az egyéni gazdaságokban rejlik.

Tisztelt Ház! Mondandóm lényegét összefoglalva nyilvánvaló, hogy a földforgalmi szabályozás néhány paragrafusa a közérdek hamis látszatát hordozza magán, hiszen semmiképp sem mondhatjuk azt, hogy a kasztrendszerbe szorított vidéki agrárnépesség érdekét szolgálná az, hogy hatósági kényszer vonja el tőle a földet, amely jogszerűen őt illetné, mégpedig úgy, hogy a jogállami lelemény nyújt jogtechnikai segítséget a forgalomképes földkészlet tőkeerő általi kizárólagos elsajátítására.

(15.20)

A veszteség, amelyet a vidéki Magyarország a világháborút, majd pedig a rendszerváltozást követően emberben, vagyonban és tudásban elszenvedett, felér egy vesztes háború következményeivel. Ezért tisztelettel indítványozom, hogy ne csak szavakban, hanem törvényhozással is segítsük a vidék talpra állását. Végezzük el a földforgalmi törvénytervezet szükséges mértékű módosítását, hogy kiteljesedhessen az érvényben lévő kormányprogram és vidékfejlesztési stratégia. Biztosítsuk a helyiek helyi ügyekbe történő érdemi beleszólását, a Szent Korona szellemiségének megfelelően a települések önrendelkezési jogának gyakorlási lehetőségét azzal, hogy a földrendezés tekintetében a helyi földbizottságok számára együttdöntési jogosítványt biztosítunk, mert ahogy azt a kormányprogram is tartalmazza, az államnak pártatlannak kell lennie; ha az állam részrehajló és magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, magánérdekek foglyává teszi a törvényhozást, akkor saját működésének értelmét számolja fel.

Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy a törvény változatlan elfogadása után nyolcesztendős fiamat magam mellé ültetve folytatnom kelljen nagyapám tanítását a helyben lakó gazdák Kádár-kor utáni ellehetetlenítésének történetével. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek elkerülhetősége érdekében terjesztettünk elő a kormányprogrammal megegyező tartalmú módosító csomagot, amelynek érdemi megfontolását kérjük a kormánytól. Nem ragaszkodunk a javaslatok nevünkhöz kötéséhez, mindössze a vidék és gazdatársadalom helyzetének javítása, az érdemi vitára alapozott, vállalható törvény megalkotása vezérel bennünket.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik, az LMP és a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu