BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A Tasó László és Varga Géza képviselő urak által elmondottakat szeretném néhány adattal alátámasztani. Alapvetően a magyar agrárium legnagyobb baja az, hogy nagyszámú kisgazdaság és kisszámú nagygazdaság egyenlőtlen küzdelme folyik. 2009-ben a területalapú támogatást igénylő 185 ezer hazai gazdaságból 16 ezer használta a mezőgazdasági terület 72 százalékát.
Ha megnézzük azt, hogy 2011-ben az igénylők felső tizede szerezte meg a területalapú támogatás 76 százalékát és az alsó egytizede pedig az 1 százalékát, akkor valóban azt kell mondani, hogy torz a birtokszerkezet, és a földalapú támogatások jelenlegi rendszere és leginkább a beruházási támogatások rendszere az, amely az elmúlt közel egy évtizedben ezt a torz birtokszerkezetet vagy gazdaságszerkezetet tovább feszítette.
Abban igaza van mindenkinek, hogy a földforgalmi törvény önmagában sikeres és fejlődőképes hazai agrárgazdaságot nem tud elősegíteni, ennek a létrejöttét nem tudja elősegíteni. Szükség lenne arra, hogy egyszerre lássuk az üzemszabályozási törvényt, és egyszerre lássuk a családi gazdálkodásra vonatkozó törvény tervezetét is. Akkor lehetne olyan intézményrendszer felállításáról is jó szívvel dönteni, amely ezen aránytalanságok csökkentését tudná elősegíteni. Vannak jó programok: az agrártárca részéről, Balogh József képviselő úr részéről elindított tanyafejlesztési program, ami nem is tanyafejlesztési, hanem aprófalvas térségfejlesztési program. Oda, ahova a tőke nem megy be, ott ad lehetőséget arra, hogy valamiféle felvásárlás keretében létrejöjjenek olyan pici feldolgozóüzemek, amelyek a helyi közellátásba és közétkeztetésbe be tudják vinni azt a portékát. Mert a tőke oda nem akar bemenni, mert az számára nem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) versenyképes piac.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés