DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nem véletlen a cím: "Drasztikus változások és érzékeny veszteségek a szak- és felnőttképzésben". Önök mást mondanak, és mást tesznek, hisz azt mondták, hogy a szakképzést fejlesztik. Ezzel szemben visszafejlesztés történik. Kommunikációs trükkökkel megtévesztik a lakosságot. Eltolódik az alacsonyabb képzés irányába a szakképzés. Amikorra rájönnek az érintettek, már késő lesz. Önök statisztikát kívánnak javítani, és a tartalom valójában visszafejlesztésre kerül.
Két szempontból is súlyos károkat okoznak, egyrészt az ország gazdasági versenyképessége szempontjából. Ráadásul, ha megnézzük, a cégek is szavaztak már, véleményt mondtak erről. Ha nézzük a statisztikákat, gyakorlatilag az elmúlt időszakban 2 százalék alá ment azoknak a cégeknek a száma, amelyek szakképzéssel foglalkoznak, 98 százalék nem foglalkozik szakképzéssel. Nem találták meg ennek az ösztönzési módját.
A másik: azzal, hogy egy leredukált közismereti tartalmú képzés folyik a szakképzésben, illetve a következő időszakban ezt kívánják megvalósítani, gyakorlatilag lehetetlenné teszik a társadalmi mobilitást, lehetetlenné teszik az élethossziglani tanulást, lehetetlenné teszik, hogy megalapozza az életét a fiatal, egyszer használatos szakismeretet szerez, újabb szakmát elméleti alapok birtoka nélkül nem lehet elsajátítani, és gyakorlatilag gondot jelent a későbbi boldogulásában, a társadalmi különbségeket növeli. Valójában komoly gondokat jelent az, hogy egy kalap alá vették a hároméves képzést minden területen. Nem végezték el azt a munkát, amit el kellett volna végezni. Van olyan szakma, amit kettő, van, amit négy év alatt, van, amit érettségire képezve kellene folytatni. Én úgy gondolom, hogy ezek komoly gondok, és erről nem folytatnak a nyilvánosság előtt korrekt, nyilvános párbeszédet, akár az érintettekkel sem.
Ami a felnőttképzést illeti, itt folyik egy előkészítő munka a felnőttképzés kapcsán, megannyi ellentmondással. Itt szeretném elmondani, ha megnézzük a köznevelési, a szakképzési és a felsőoktatási törvényt, már következtethetünk arra, hogy milyen felnőttképzési törvényünk lesz. Az élethossziglani tanulás háttérbe szorul, a beszámíthatóság háttérbe szorul, drágább lesz a felnőttképzés, és hosszabb lesz a képzési idő.
Ráadásul, ha megnézzük az Országos Képzési Jegyzék kapcsán, hogy milyen rendelkezést adtak ki VII. 6-án, akkor az azt mutatja, hogy képtelenek egy megfelelő jogszabályt megalkotni, hisz az új Országos Képzési Jegyzék 640 szakmai kimenetet tartalmaz, és jelenleg 79-nek van meg a szakmai vizsgakövetelménye. Teszem föl a kérdést, hogy lehet így ezt majd januártól bevezetni. Ugye, államtitkár úr is tudja, hogy ezt sehogy nem lehet. Én azt vetem föl, azt kérem a felnőttképzők nevében, hogy ezt legkorábban jövő év szeptemberében vezessék be, mert ha ez így marad, mint ahogy önök erről döntöttek, gyakorlatilag összeomlik Magyarországon a felnőttképzés.
Mást mondanak, mást tesznek. Ez év januárjában derült égből villámcsapásként a gyakorlati képzésre fordított összeget a felére csökkentették. Erről se beszélnek nyíltan, korrektül. Korábban 700-800 ezer forint/fő/tanuló volt egy évre az összeg, ebben benne volt az oktató bére, a tanuló munkadíja, anyagköltségek, egyebek, és ezt lecsökkentették gyakorlatilag 440 ezerre. Például egy 1200 fős gyakorlatioktató-cégnél, ahol 93 oktató van, 32-t kellett elbocsátani. Hát akkor így segítik a gyakorlati képzést?
Ami pedig a hiányszakmákat illeti, azt gondolom, itt sem lett elvégezve az a munka, amit ma már több év tapasztalatából el kellene végezni: mit tekintünk hiányszakmának, azt-e, amikor minimálbérre akar a munkáltató felvenni szakmunkást, és nem talál, vagy ki kellene mondani, hogy ha a minimálbér kétszereséért nem talál szakmunkást, az a hiányszakma. Míg ezt nem végezzük el, akkor feneketlen zsákba szórjuk a hiányszakmára fordított pénzt.
Nagyon sok mindent végig kellene még gondolni. Egyet hozok szóba, a térségi integrált szakképző központokat. (Az elnök csenget.) A józan ész szabályainak ellentmondanak ezek a két-, öt-, tízezer fős gigarendszerek. Gyakorlatilag a gyerek veszik el a rendszerben, a pedagógiára nem fordítanak figyelmet, és januárt követően több ezer pedagógust, oktatót kívánnak elbocsátani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
(9.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés