DR. SZEKERES IMRE, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem volt még arra példa, hogy a Magyar Országgyűlésben az adótörvényeket ne a kormány felelős minisztere terjessze elő a Magyar Országgyűlésnek. Nem volt még arra példa a Magyar Országgyűlésben, hogy az éves adótörvények és azok megváltoztatására ilyen késői időpontban, október végén kerüljön sor. Nem volt még arra példa a Magyar Országgyűlésben, hogy a költségvetés fejezeti fő számainak megszavazása, vagyis a költségvetés gyakorlati elfogadása után kerüljön sor a bevételeket meghatározó adótörvények vitájára a Magyar Országgyűlésben. Ez az a három ok, ami miatt a költségvetési bizottság ülésén az ellenzéki pártok - politikai véleménykülönbségtől függetlenül - általános vitára alkalmatlannak találták azt az előterjesztést, amelyet az államtitkár úr itt most ismertetett.
De általános vitára alkalmatlan ez az előterjesztés azért is, mert ez még nem a vége a folyamatnak. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány minisztere, miniszterelnöke másfél héttel ezelőtt a nyilvánosság előtt jelentette be, hogy az adó- és illetéktörvényekre vonatkozóan újabb javaslatokat fog az Országgyűlés elé terjeszteni, mondván, hogy az eddigi költségvetési kiigazítások, vagyis a megszorítások nem elegendőek. Ezek 13 tételben érintik közvetlenül az adó- és illetéktörvényeket. Nem az ellenzék állítja ezt, hanem a kormány miniszterelnöke és minisztere hozta nyilvánosságra másfél héttel ezelőtt.
Általános vitára tehát alkalmatlanok ezek a törvénymódosítások azért is, mert nemcsak hogy példátlan az előkészítés módja, és minden logikának és minden nemzeti érdeknek ellentmond, hanem azért is alkalmatlanok, mert ezzel nincs vége a folyamatnak. Hiszen ha két vagy három hét múlva a kormány ugyancsak előáll azzal, hogy az adótörvényeket kívánja módosítani 2013. január 1-jétől, akkor szeretném kérdezni, hogy miről vitatkozunk most, a mai nap során itt, a Magyar Országgyűlésben. Szeretném kérdezni, hogy akkor vajon milyen adótörvényeket, milyen adózási rendet kívánnak legalább a kormány és a kormánypárti képviselők megvalósítani 60 nap múlva, hiszen január 1-jén ezek életbe fognak lépni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért tehát ez a tárgyalási mód, ez az előkészítés teljes mértékig elfogadhatatlan. A normál sorrend, az állam érdekeit, a közösség érdekeit, az állampolgárok érdekeit, a vállalkozások érdekeit képviselő sorrend az, ha először a Magyar Országgyűlés megvitatja a költségvetés bevételi oldalát meghatározó adótörvényeket, és ezek elfogadása után kerül sor a költségvetés vitájára, vagyis a kiadások, a társadalmi feladatok és azok finanszírozásának meghatározására. Ezért tehát ez az egész eljárásmód, ami tavasz óta zajlik, nem csupán az adótörvények vonatkozásában, hanem a költségvetési törvény vonatkozásában is teljes inkompetenciát jelez, azt mutatja, hogy a Magyar Köztársaság kormánya és a kormánypárti képviselők képtelenek előkészíteni olyan adótörvényeket és olyan költségvetést, amelyet egy célszerű sorrendben meg lehet vitatni a Magyar Országgyűlésben, és felelősen lehet róla dönteni.
Mert képzeljék el, tisztelt képviselőtársaim, kormánypártiak, hogy önök megszavazzák ezeket az adómódosítókat, majd rá két hétre azzal szembesülnek, hogy a költségvetés kiadási fő számait meg kell változtatniuk a saját kormányuk javaslata alapján, majd azt követően megint megvitatnak adótörvényeket, amelyekkel a bevételi oldalt kívánják módosítani. Teljes káosz fog kialakulni.
És természetesen nem érv az, hogy nem tudjuk, hogy egy-egy adódöntésnek mi a hatása, mint ahogy itt most elhangzott többségi véleményként. Akkor, kérem szépen, nem szabad ide terjeszteni. Ha egy kormány olyan adójavaslatot terjeszt ide, amiről a kormánypárti képviselők többségi véleményként azt állítják, hogy nem is lehet tudni, hogy annak mi a hatása, azt nem szabad ideterjeszteni. Minden félreértést kizáróan, természetesen pontosan lehet tudni a hatását: ha valakinek kevesebb adót kell fizetni a szabályok szerint, akkor az kevesebb adót fog fizetni, ezek pedig a gazdagok lesznek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés