FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Még Magyar Zoltán képviselőtársam gondolatára szeretnék visszatérni, mert úgy látom, mániákusan foglalkoztatja őket a külföldiek úgynevezett zsebszerződéses állapota, és ez rendben is van, mert valószínűsíthető, hogy sokan jelenleg szabályosan bérleti körülmények között használnak magyarországi termőföldet. Tisztázzuk: ez teljesen szabályos. Csak várhatóan, úgy véljük, hogy e bérleti szerződés mögött van egy ma még zsebszerződésnek mondott szerződés, amely döntő többségében arról szól, hogy amint a külföldiek számára lehetőség nyílik a termőföld-vásárlásra, a bérleti szerződés ebben a pillanatban átalakul adásvételi tulajdonszerző szerződéssé.
De képviselőtársaim, ha el tetszettek volna olvasni ezt a termőföldtörvényt, a termőföld szerzéséről szóló törvényt, akkor láthatnák, hogy az előterjesztő gondolt erre a sanda szándékra, éppen ezért mind több országban, az Európai Unió országaiban alkalmazzák az előzetes hatósági engedélyezési eljárást. Magyarországon is ez kerül bevezetésre 2014-től. Ez azt jelenti, hogy automatikusan senki sem szerezhet - bármilyen szerződéstervezete van - termőföldet, vagy senki sem bérelhet csak úgy, hogy a helyi földbizottságok véleményét majd egy állami hatósághoz - ez lesz az előzetes hatósági eljárás - be kell nyújtani ezt a szerződéstervezetet, hogy én kérem szépen, most külföldi vagyok, de szeretnék Magyarországon termőföldet vásárolni, legalizálni szeretném a bérleti szerződésemet egy szerzői szerződésre. De nem tudja automatikusan megtenni, mert ez az állami hatóság, ami az előzetes hatósági engedélyezési eljárást fogja elvégezni, megnézi, hogy a szerző fél megfelel-e a törvényben előírt összes feltételnek; tehát például teljesíti-e a földműves fogalmát, és teljesíti-e a helyben lakó, legalább 3 éve helyben lakó fogalmát.
Azaz szó sincs automatizmusról, ha észrevették a múlt héten, épp ezt vették észre osztrák gazdatársak, és elkezdtek cikkezni az ottani ország napilapjaiban, hogy baj van, nem fogjuk tudni automatikusan megvenni a termőföldet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Igen, mert pont ennek kivédésére nyújtottuk be többek között ezt a termőföldszerzési törvényt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés