GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Fidesz adópolitikája az elmúlt időszakban nemcsak a kiskeresetűekre - mint ahogy az előbb az elhangzott -, hanem az átlag alatt keresőkre nézve is negatív hatással bírt. (Ékes József közbeszól.) Igen, egy szó mint száz, Ékes képviselőtársam, még ha nem is tetszik, tőlük elvesz, a tehetőseknek meg nyújt, a társadalmi különbségek növekedését jelenti abszolút módon igazságtalan formában.
Tudja, ez azt jelenti, hogy például az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben, ott, ahol egyébként is elég nehéz helyzetben élik az emberek az életüket, olyan szituáció alakul ki pont abból fakadóan, hogy a befektetői bizalom megingott - már nem a külföldiek, hanem a magyar befektetők részéről is -, hogy a versenyszférában több állást vesztenek el ezekben a térségekben, mint amennyit a közfoglalkoztatással odavisznek, pedig az egyik az az adófizető munkahely, amit elvesztenek, a másik meg egy átmeneti foglalkoztatási hely. Többet vesztenek el a versenyszférából munkahelyet, mint amennyit közfoglalkoztatással odavisznek - hát ezt nyújtják önök, ezt hozzák önök gyakorlatilag az adópolitikájukkal, meg ha szabad mondani, a "gazdaságpolitikájuk" eredményeképpen.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés