DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Felszólalásának első mondatában 2014 tavaszát, a következő választást említette, ezért arra gondoltam, hogy itt egy választási kampánybeszéd készül, és úgy is volt; elég volt csak végighallgatni az ön jelzőit. Szívesen ajánlanám majd az Országgyűlés jegyzőkönyvében közzétett szöveg alapján ezt stíluselemzésnek alávetni, a sok minősíthetetlen jelző, a sok valótlan állítás mind erről szólt.

(13.20)

De jelen pillanatban 2012 őszén vagyunk, és a választásokig még nagyon sok idő van. Mindazonáltal nem tudom megállni, hogy az ilyen szavakat ne utasítsam vissza, mint hogy az önkormányzati vagy az egyéb tulajdonvagyon lenyúlásáról beszél a felszólalásában, amit az állam lenyúl.

Kérdezem, tisztelt képviselő asszony: ki az állam? Az állam mi vagyunk, és az állampolgárok felhatalmazása alapján a kormány, illetve a parlament gyakorolja azokat a jogokat, amelyeket állam néven illetnek. Többször elmondtam már, megint elmondom, nem államosításról van szó, nem vagyonelkobzásról, pláne nem a parlamentbe nem illő szóval illetett lenyúlásról, hanem az állam felelősségvállalásáról.

Mindazonáltal el szeretném mondani, hogy nem csődbe viszi az állam a közoktatási rendszert, illetve a szociális rendszert, hanem megmenti attól a csőd közeli helyzettől, amelyben tántorog, egészen 2002 óta, amikor megkezdődött az a szisztematikus forráskivonás mind az oktatási, mind a szociális rendszerből, aminek következtében kormányzásunk eleje óta olyan körülményeket tapasztalunk, hogy a csődtől kell megmentenünk önkormányzatokat, településeket, iskolákat és egyéb intézményeket.

Olyan rendszer alakult ki, amelyben az államnak sem lehetősége, sem joga, csak nagyon közvetett módon volt arra, hogy beavatkozzon, hogy segítő kezet nyújtson, például az alapítványoktól átvett iskolák pedagógusai fél évekig nem kaptak fizetést, kénytelenek voltak a csőd közelbe jutott vagy éppen nyakig eladósodott önkormányzatok intézményeket bezárni, és sorolhatnám azokat az anomáliákat, amelyek a jelenlegi rendszer működésének a hibáit mutatták.

Mára olyanná alakult az oktatási rendszer és a tavalyi év végéig a szociális rendszer is, mint egy ócska lyukas kabát, amelyet csak a foltok tartanak össze. Nos, ezt a foltozgatást akartuk befejezni, és egy olyan átalakítást végrehajtani, amely az említett és itt fel nem sorolt hibákat egyértelműen orvosolja.

Az állam a jövőben felelősséget visel és vállal azért, hogy ezeket az intézményeket működtesse, hogy az ott dolgozó pedagógusok, szociális gondozók, orvosok megkapják a fizetésüket, hogy a több szociális intézmény és gyermekellátó intézmény biztonságosan működjön. Be kellett tehát avatkozni, mert ezt a csőd közeli helyzetet, ezt az agyonfoltozott kabátot nem lehetett tovább viselni.

Ilyen körülmények között a beavatkozás, a műtét halogatása lett volna bűn. Mi ezt a bűnt nem vettük magunkra.

Tisztában vagyunk azzal, hogy minden beavatkozás, minden műtét fájdalmas, persze, aggodalommal is jár, sok bizonytalansági pont van, de ez a helyzet tovább nem volt tartható. Erről szólt a megelőző hónapokban nagyon sok párbeszéd közöttünk is, és a mai is erről szól. Én vállaltam azt, hogy válaszolok önnek, annak ellenére, hogy vitatható módon került az ön napirend előtti felszólalása itt most terítékre, hiszen ön is nagyon jól tudja, hogy a parlament napirendjén szerepel az a két törvény, amely éppen a köznevelési rendszer, illetve a szociális rendszer állami szerepvállalásának a részletszabályait tartalmazza. És ha másból nem, ebből kiolvashatta volna képviselő asszony azt, hogy igyekeztünk a törvény-előkészítés során minden apró részletkérdésre kitérni; ha ez nem oldódott meg, még önnek is, mint ahogy az egész parlamentnek megvan a lehetősége arra, hogy módosító indítványokkal jobbá tegye azt a rendszert, aminek kimunkálása minden gyerek, minden szülő, minden pedagógus, minden szociális dolgozó érdeke.

Szeretném megkérdezni nagy tisztelettel, hogy ki adott önnek felhatalmazást arra, hogy több millió magyar gyermek és szülő nevében szóljon itt a parlamentben? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tudomásom szerint ilyen felhatalmazása nincsen, a feladata pedig nem a riogatás, az ijesztgetés, a pánikkeltés lenne, hanem az átalakítási folyamat segítése.

Köszönöm, elnök úr, a türelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu