DR. KARDEVÁN ENDRE vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az állatvédelem területét érintő hazai joganyag európai mércével is megállja a helyét. A társállatok tartásával kapcsolatos szabályozás ugrásszerű fejlődésen ment át az elmúlt két évben. Az állatok védelméről, kíméletéről szóló törvény módosítását tavaly novemberben elsöprő civil és képviselői támogatottság mellett fogadta el a Ház. A büntető törvénykönyv nyolc éve tartalmazza azokat a tényállásokat, amelyek lehetővé teszik az állatokkal rosszul bánók büntetőjogi felelősségre vonását.
Hatóságaink hatékony együttműködésének és a civil állatvédő szervezetekkel való folyamatos párbeszédnek köszönhetően közös fellépéssel egyre több ügyet sikerült felgöngyölíteni. Folyamatosan nő a vádemelési javaslattal lezárt ügyek száma, az összes feljelentések körülbelül 30-35 százaléka jut el az ügyészi szakaszba. Időközben megszülettek azok a precedens értékű ítéletek, amelyeknek köszönhetően manapság már évente több tucat elmarasztaló döntés születik, köztük letöltendő szabadságvesztés is.
Az állatkínzások felszámolásához azonban a hatóságok és a felelős civilek munkája nem elegendő. Sajnos mindig voltak és lesznek olyan emberek, akik számára egy állat élete semmit sem jelent. A társadalom egészének kell megérnie arra, hogy egyhangúlag elítélje a hasonló cselekedeteket. A szemlélet lassú, de kézzelfogható változáson megy keresztül. Egyre többen tartják felelős módon állataikat, és növekszik a társadalmi érzékenység is. Bízom benne, hogy mielőbb elérjük közös célunkat.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmét. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés