LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. A felszólalásokból az látszott, hogy tartalmilag mintha minden frakció - kivéve azt, amelyik nem szólalt meg - támogatná ennek az ügynek valamilyen megoldását. Nem tudom akkor értelmezni, hogy mitől ne tudnánk napirendre tűzni.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A tartózkodó szavazat számomra azt jelenti, hogy tartózkodunk attól, hogy az Országgyűlés gyors segítséget adjon. A nyílt nap semmiben nem állja útját annak, sőt segítheti, hogy a megfelelő törvények és kormányjelentések megszülessenek.

Én tehát arra kérem a tisztelt kormánypárti képviselő hölgyeket és urakat, hogy a tartalmat nézzék, ne az előterjesztők személyét, ne a nyílt napot, és ne a tartózkodás, hanem a becsületes, egyenes, ha úgy tetszik, férfias támogatást válasszák.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu