VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen törvényjavaslat kapcsán nagyon fontos azt az alapállítást ismét leszögezni, hogy az ügyben, a pénzügyi fogyasztóvédelemben a legfontosabb, hogy azt az aszimmetriát, ami jelen esetben a szolgáltatók, illetve az ügyfelek között van, a törvényi szabályozás minél inkább tompítsa.

Viszont úgy tűnik, hogy ez az ügy több tanulságra is felhívja a figyelmet, hiszen amikor az Alkotmánybíróság fölhívta az Országgyűlés figyelmét annak jogalkotói feladatára, és határidőt is szabott 2012. június 30-ával, akkor az Országgyűlés júniusban ahelyett, hogy ezzel az üggyel foglalkozott volna és a végére pontot tett volna, egy be nem tartott költségvetést, azóta többször átírt költségvetést faragott. Tehát késői ez a törvényalkotás, miközben lehetett volna érdemben időben is cselekedni.

Másrészről nagyon fontos azt látni, hogy nagyon sok esetben a törvény teljesíthetetlen kitételeket tesz; mint hogy például a MÁV ÁBE felszámolója a törvény hatálybalépését követő 15 napon belül mérje fel a kifizetetlen károkat, ez szinte lehetetlen feladat. Mint ahogy az is irreális, hogy közben a Magyar Biztosítók Szövetsége nyit egy technikai számlát, amelyre a biztosítók befizetik a rájuk jutó pénzt, mindezt 15 nap alatt. Így aztán a miniszteri terv is meglehetősen kétségesnek tűnik, hogy a felmérést követő 30 napon belül megkezdi a MÁV ÁBE részére a kifizetést a Mabisz.

A törvényi szabályozás esetlegesen problémás pontjai - például a határidők - miatt egyetlen károsult sem maradhat fizetés nélkül. Ezzel mi is egyetértünk, de pontosan amiatt, hogy a törvényi határidők tarthatatlanok, ez a cél kerül megkérdőjelezésre.

Továbbá nem derült ki, hogy mennyi a MÁV ÁBE megmaradt vagyona és a követelések összege. Ez a törvényjavaslatból nem olvasható ki. Az állami felszámoló cég miért csak a bedőlést követően évek múltán méri fel a megmaradt vagyont és határozza meg a károkra kifizetendő hiányzó összeget?

(18.30)

Ez egy alapvető kérdés. Miért nem lehetett már akkor, a bedőlés pillanatában ezt a vagyont fölmérni?

A törvényjavaslatban választott megoldás, minthogy a Magyar Biztosítók Szövetsége fizeti ki a vagyon által nem fedezett hiányzó összeget a felelősségbiztosítók tárgyévi díjbevételének arányában beszedve, kérdésként fölveti azt, hogy a vázolt megoldások közül miért nem a felelősségbiztosítók által képzett pénzalapból történik a kielégítés, mint ahogy azt az Alkotmánybíróság is fölvetette. Ezen kormány esetében különösen indokolt rákérdezni, hogy a Mabisszal kapcsolatban történt-e egyeztetés, amiről ezen kormányzat eléggé sűrűn meg szokott feledkezni.

A másik fontos olyan terület, ahol tanulságokat és tapasztalatokat lehet levonni, az az, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének milyen felelőssége van ebben az ügyben. Közismert, hogy felmerült az egyesület tagjainak felszólítása is a pótdíjbefizetésre, akik akkor szembesültek a tagsági viszonnyal járó felelőséggel, amikor bedőlt a biztosító. A PSZÁF erről eddig egy szót sem ejtett. Ők eredetileg csak olcsón szerettek volna kötelező biztosítást kötni, sokan csak az olcsó díjak miatt váltak taggá, és kattintottak például online a MÁV ÁBE ajánlatára.

Felmerül megint a pénzügyi fogyasztóvédelem szempontjából, hogy megfelelő volt-e a tájékoztatás mértéke a biztosító, illetve a közvetítők részéről, hiszen kötelező gépjármű-biztosítást online vagy egyéb biztosításközvetítőkön keresztül vásárolhattak az ügyfelek, és nem lehettek vagy nem tudni, hogy tisztában voltak-e azzal a többletfelelősséggel, amit jelent ez az egyesületi típusú biztosításkötés. S itt merül még fel a PSZÁF felelőssége, hogy kíván-e a PSZÁF lépni a közvetítők tájékoztatási felelőssége kapcsán. Tervezi-e a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a módosítást a szabályozásban, különös tekintettel az egyesületi alapú biztosítók tekintetében?

Főképpen pont ennél a törvénynél bukik ki az, hogy miért nem nyújtanak fedezetet a károk enyhítésére a viszontbiztosítások, aminek az egész rendszere pont ezen ügyek miatt lett kidolgozva. A PSZÁF mennyire és milyen mértékben ellenőrizte a MÁV ÁBE-t? - erről sem tudunk, és hogy a hozzá hasonló egyesületi formában tevékenykedő biztosítók ellenőrzése kielégítő-e. Ezért is javasoljuk azt, hogy a PSZÁF az Országgyűlés elé tett jelentésében külön foglalkozzon a saját felelősségével, illetve a levont tanulságokkal, hogy a következőkben már ne kelljen ismét az Országgyűlésnek tárgyalnia egy olyan ügyet, ami végtére a PSZÁF nem kielégítő tevékenységéből is fakadhatott.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu