DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sebestyén képviselőtársunk hozta elő az önkormányzati eladósodottság problematikáját. Valóban úgy történt, hogy az elmúlt 8 évben, különösen az EU-csatlakozásunk után hirtelen elég nagy fejlesztési lehetőségek nyíltak meg az önkormányzatok előtt. Aki részt vett akkoriban az önkormányzatok életében, tudja, hogy rendkívül sok pályázatot lehetett nyerni, és ezekhez a pályázatokhoz bizony önerőre volt szükség. Egy kicsit tiszteletlennek és nem egészen sportszerűnek tartottam Sebestyén képviselőtársam hozzászólását, hogy Káli képviselőtársunk távollétében ilyen szavakat használt vele szemben. (Sebestyén László: Mivel nincs itt.) Attól ez még tiszteletlenség. Én is meghallgattam önt végig.
Attól tartok, hogy Sebestyén képviselőtársam nem tudja, hogy hogyan kell a fejlesztéseket és egyebeket csinálni, ezért nyilvánvalóan visszaéléseket gyanít mögöttük. Ez okozhatta valószínű azt a tevékenységüket, hogy ahelyett, hogy körbenéztek volna a miskolci fejlesztések körében, számos feljelentéssel éltek az önkormányzati vezetőkkel szemben, ahelyett, hogy megtanulták volna, hogy milyen fejlesztéseket hogyan kell csinálni. Ezt kénytelen voltam elmondani kollégám helyett, miután ő nem tud erre a nemtelen felvetésre válaszolni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés