DR. PUSKÁS IMRE, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ahogy államtitkár úr már jelezte, a számvevőszéki és költségvetési bizottság október 29-én megtárgyalta a T/8890. számon benyújtott törvényjavaslatot az egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról, és 18 igen szavazat mellett, 6 ellenében az általános vitára alkalmasnak találta.

A bizottsági többség, a kormánypárti képviselők egyetértenek és azonosulnak a mostani előterjesztésben és szóbeli expozéban is előadott gondolatokkal és célokkal, amely röviden valóban úgy foglalható össze, hogy az állam pénzét nyomon kell követni, az állam tulajdonában lévő cégeknek a tevékenységét nyomon kell követni. Ez a tevékenység nem történhet csak ímmel-ámmal, nem történhet olyan jogszabályi felhatalmazások által, ami tényleges jogosítványokat és valóságos számonkérést nem tesz lehetővé.

Ezért támogatjuk azokat a törvénymódosításokat, illetve törvényeknek a módosítását, amely ebben az előterjesztésben szerepel: az államháztartási törvény, a büntető törvénykönyv, a polgári perrendtartásról szóló törvény mint legfontosabb, ebben a körben érintett javaslatok. Támogatjuk azokat a jogosítványokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a kormányzati ellenőrző szerv ily módon járjon el, ilyen ellenőrzéseket, ilyen vizsgálatokat végezzen, és olyan döntéseket is hozzon, amelyeknek nyomán valóban egyrészről azok a korábbi forráskihelyezések, amelyeknek a nyomon követése szükséges, és amennyiben törvénysértés vagy szabálytalanság történt ezeknek a felhasználása során, akkor ennek a következményeinek a kiszabása és a következményeknek a jogszerű végigvitele szükséges. Másrészről reményeink szerint ezek a módosítások mindenképpen felhívják a figyelmet a jogkövető magatartásra, és azok a társaságok, amelyek kedvezményezettjei lesznek a jövőben is állami forrásoknak, továbbá azok a társaságok, amelyek az állam tulajdonában vannak, vagy részben a tulajdonában vannak, azok különösen figyelni fognak arra, hogy ezzel a vagyonnal megfelelő módon és ezekben a jogszabályokban leírt módon gazdálkodjanak.

Ezért támogatta a bizottság túlnyomó többsége ezt a törvényjavaslatot, és kérem a tisztelt Házat is, hogy majd szavazatával támogassa ezt. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu