BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Míg Vágó Sebestyén képviselőtársam a szakosított szociális intézményekkel kapcsolatos gondolatait osztotta meg, én a gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételével kapcsolatban és egyéb törvényekkel kapcsolatban mondok néhány gondolatot.

Már az előbbi, a szocialista és fideszes képviselőtársam közötti beszélgetésből majdnem arra következtettem, hogy egyre nagyobb lesz itt az egyetértés, már majdnem alakul ebben a témában legalábbis a nagykoalíció, ami nem lenne nagyon baj (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.), mert ez egy olyan téma, amit politikamentessé kellene tulajdonképpen váltani.

Mellesleg megjegyzem, hogy Szűcs Erika képviselő asszony gondolatai elég életszerűek voltak, mindenképpen megfontolandó dolgokat mondott konkrétan a 8889. számú törvényjavaslattal kapcsolatban. Én próbálok hasonló nyomon továbbmenni, de Tapolczai Gergely képviselőtársamat is meg kell említenem abból a szempontból, hogy ő is úgy taglalta ezt a törvénytervezetet, ahogyan politikamentesen kellene a gyermekvédelemről és a szociális szféráról beszélni.

Egy nagyon rövid áttekintést próbálok most adni gondolatkísérletben ezzel kapcsolatban, mert majd lesz egy olyan konklúzióm, amit mindenképpen meg szeretnék önökkel osztani.

2011-ben volt 110 éve, hogy megszületett az első magyarországi gyermekvédelmi törvény, amellyel az állam magára vállalta a felelősséget a gyámolításra szoruló gyermekekért. Az állami gyermekvédelem, mint tudjuk, több lépcsőben alakult ki. A 110 évet egyáltalán nem taglalom, ne ijedjen meg senki, próbálom minél rövidebbre fogni.

A jelenlegi gyermekvédelmi intézményrendszer azokat a családokat segíti, amelyek az élet valamely területén erre rászorulnak. A gyermekjóléti alapellátások - amiről itt már többen beszéltek és többen említették - elsősorban a családban élő gyermekeket, a gyermekvédelmi szakellátások pedig a családjukból kiemelt gyermekeket támogatják.

A szakellátottak száma évek óta 17 ezer körül van, de az utóbbi években bekövetkezett gyermeklétszám-csökkenés miatt az ezer azonos korú lakosra jutó arány növekszik. A szakellátásban részesülő gyermekeket elsősorban nevelőszülőnél, ha erre nincs lehetőség, gyermekotthonban, ha pedig egészségi állapota indokolja, ápolást, gondozást nyújtó intézményben helyezik el. 2011-ben a gyermekvédelmi szakellátásban élők 60 százaléka már nevelőszülőknél, úgynevezett családias környezetben élt. A 2011. december 31-én nyilvántartott ellátottak 86 százaléka átmeneti nevelt, 7,5 százalékuk tartós nevelt volt és 7 százalékuk ideiglenes hatállyal elhelyezett.

A nevelésbevételkor a gyámhatóság állapítja meg a legfőbb okot, amiért a kiskorút gondozásba veszik. A 2008-2011. évi statisztikák alapján megfigyelhető, hogy csak minden negyedik, az adott évben tartós nevelésbe vett kiskorúnál fordult elő, hogy a szülők halála miatt került gondozásba a gyermek, holott az intézményrendszer évtizedekkel ezelőtt alapvetően erre az alapesetre épült fel. A tartós nevelésbe vett gyermekek esetében ugyanilyen arányban fordult elő, hogy a szülők hozzájárultak a kiskorú örökbeadásához. A leggyakoribb eset, minden második, hogy a bíróság kimondta a szülői felügyelet megvonását. A szülői felügyelet megszüntetésének leggyakoribb oka, hogy a vér szerinti szülő nem tartott kapcsolatot a gyermekével. Sokkal kevesebb esetben fordult elő, hogy a szülő a gyermeket súlyosan elhanyagolta, de előfordult olyan eset is, hogy a szülő a gyermeke ellen szándékos bűncselekményt követett el. 2011-ben az átmeneti nevelésbe vett 3223 gyermek közül 162 esetben maga a kiskorú kérte a gondozásba vételét, 384 esetben pedig a szülő. Az átmeneti nevelt státusú gyermekek 70 százalékát szülői elhanyagolás miatt kellett kiemelni a családjukból.

Kettő okból osztottam meg ezeket a gondolatokat önökkel. Az egyik az, hogy ne keverjük össze az átmeneti és a tartós nevelteket, a másik pedig az volt, hogy az utolsó három gondolatot ez a törvényjavaslat nem fogja orvosolni megítélésem szerint. Még fogok néhány olyan dolgot mondani, amire sajnos az intézmények állami átvétele - amit mi államosításnak hívunk - és egyes törvények nem fognak megoldást, gyógyírt keresni, s amelyek különben a gyermekvédelmi rendszert és a szociális rendszert jellemzik.

Tapolczai Gergely képviselőtársam említette az alapvető jogok biztosának - más néven ombudsmannak - a megállapításait. Én most fölsorolnám, hogy 2010-ben a témával kapcsolatban az alapvető jogok biztosa milyen megállapításokat, illetve ajánlásokat tett.

Az államnak elsősorban a családban való nevelkedéshez kell segítséget nyújtania. Mellesleg a '97. évi XXXI. törvény már ezt preferálja, amit tizenöt éve úgymond toldozgatunk-foldozgatunk - most is ez történik. A gyermekvédelmi rendszer a mai keretek között nem tudja betölteni funkcióját. Növelni kell a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók létszámát, szakmai képzéseken kell fejleszteni a tudásukat, képességeiket. Nem elegendő, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer formálisan jól működik, ha nem képes a feltárt problémák kezelésére. A gyermekvédelmi rendszer egyúttal nem alkalmas a már megismert bajok kezelésére, szükséges ezért a gyermekvédelemben dolgozók szakmai támogatása, képzése és a komplex, több területet átfogó problémamegoldás ösztönzése.

Azt tudjuk, hogy az a bizonyos szociális háló - amiről évtizedekig beszéltünk, most már nem is beszélünk, mivel nem működik Magyarországon - eredményezte azt 2012-re, hogy 1,3 millió mélyszegénységben élő emberről kell sajnos beszélnünk, és 3,7 millió van, aki a létminimum alatt tengődik. Ez a törvényjavaslat - és onnan tudom ezzel az adattal kapcsolatba hozni, hogy habár csak 17 ezer, illetve maximum 50 ezer ellátottat érint, ami ehhez a 4-5 millió emberhez képest csak csepp a tengerben - sem a szociális ellátórendszer átalakításáról szól, ezt szögezzük le rögtön így az elején, csupán a szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról, ami mellesleg a címe.

1997-98 óta az alap- és szakellátás több sebből vérzik megítélésem szerint. Ennek én a következőkben látom az okait: az ellátórendszer funkciózavarai, az alacsony, nem inflációkövető normatívák, illetve finanszírozás, az intézményrendszer működtetésének anomáliái és a bekerülő gyermekek helyzete, sok esetben súlyos mentális, pszichés állapota.

(17.10)

Ez mind külön megérne egy misét. Ezt is azért vagyok kénytelen elmondani, mert szintén arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az a négy-öt újdonság, amit ez a törvényjavaslat elővezet, nagyon csekély mértékben érinti csak ezeket az igen mély és nehéz problémákat. Tehát ezeket nem fogja kompenzálni az intézmények állami tulajdonba vétele vagy államosítása. Eddig sem volt elég a finanszírozásuk, ezután honnan lesz pénz? Ahhoz képest, hogy az állam az egyik zsebéből a másikba átrakja és úgy finanszírozza az intézményeket, én nem tudom, hogy ettől mitől lesz több a jövedelmük a szociális szférában dolgozó szakmunkásoknak. Nagyon fontos kérdés továbbá, hogy a szociális munkások, a gondozók, a gyermekfelügyelők, a gyermekvédelmi gyámok - ami most újdonságként lép be, habár tudjuk, hogy nem újdonság; rögtön szeretném elmondani, hogy a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve volt intézeti gyám, gyermekotthoni gyám, hivatásos gyám, attól függően, hogy a gyermekotthon, a TEGYESZ vagy korábban a GYIVI alkalmazta őket -, tehát a gyermekvédelmi gyám sem különösebb újdonság, csak annyi a különbség, hogy gyermekotthon-vezető, szakmai vezető ezt a funkciót nem láthatja el, különben a feladata, hatásköre a törvényjavaslat szerint nem különösebben változik.

Visszatérnék a szociális szférában dolgozó szakmunkások életpályamodelljére, amit nagyon szépen így tudunk nevezni. Ez magyarul arról szólna, hogy megkapják-e azt a nem is inkább erkölcsi, hanem anyagi elismerést, amivel ők mindennap jó kedvvel mennek be egy gyermekotthonba vagy bármilyen szociális intézménybe, hogy ellássák, neveljék az ott lévő gyerekeket, esetleg időseket. Ezen életpályamodell bevezetésének garanciája-e az intézmények államosítása? Jelentem, nem. Sajnálatra méltó, hogy ismét egy kényszerhelyzetre utaló látszatintézkedés történik, az önkormányzati tulajdonból állami tulajdonná válás, vagy változik a fenntartó; itt a megyei intézményekre utalok vissza, ahol ez korábban már bekövetkezett. Sem egzisztenciálisan, sem szakmailag, csak financiálisan próbálja befolyásolni a rendszer működését. Megállapítható, hogy ez a törvényjavaslat is ilyen formában csak a túlélés része.

S akkor néhány olyan dologra reagálnék én is, ami itt elhangzott. Elsőnek arra, hogy mik azok az újdonságok, amiket Csizi képviselőtársam és Talabér Márta képviselőtársam is említett. A speciális ellátáshoz való hozzáférés könnyebbé válik az ellátottak számára. Nem ez a fő probléma, hanem elsősorban az, hogy amikor egy szakértői bizottság megállapítja a gyermek speciális vagy különleges szükségletét, akkor ne legyen létszámfüggő az elhelyezése, magyarul ha egy 12 fős gyerekcsoportba nem lehet behelyezni már több gyermeket, és normál a gyerek szükséglete, akkor gondot okoz az elhelyezése. Fordított helyzetben, amennyiben speciális szükségletet állapítanak meg, és a speciális gyermekotthonban vagy lakásotthonban nincs férőhely, akkor számtalan esetben van tudomásom arról - mellesleg korábban 12 évig gyámügyi törvényes képviselői feladatot láttam el -, hogy normál gyermekotthonban helyezik el, és ez komoly probléma. Ezt sem orvosolja ez a törvényjavaslat.

Preferálja továbbá a 12 év alatti nevelőszülős elhelyezést családias környezetben. Hát a nevelőszülős elhelyezés eddig is családias környezetben történt, ezért nem nagyon értem, hogy miért van ez külön kiemelve, ugyanis a nevelőszülők családi házban laknak és laktak ezelőtt is. Ezeket most befogadó szülőknek nevezzük. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a különbség, illetve a nevelőszülők, a befogadó szülők és az ott elhelyezett gyerekek ezt hogyan fogják megélni. Aztán a nevelőszülők, befogadó szülők díjazása, foglalkoztatási jogviszonya is változni fog.

Az előbb említettem, hogy a gyermekvédelmi gyámság mint új szereplő bevezetésével munkakörök szűnnek meg. Erről kevés szó esett, de egy TEGYESZ-nél legalább háromféle munkakör szűnik meg - ez fel van sorolva a részletes indoklási részben -, tehát egyfajta leépítés máris regisztrálható.

Nagyon hiányolom még, amit többször elmondtam már, amikor hasonló jellegű törvényjavaslat került a bizottság és a parlament elé, a szülők felelősségét. Sem a Pjt.-ben, sem a gyermekvédelmi törvényben, sehol nem található. Mellesleg adtunk már be erre módosító javaslatot egy korábbi törvény tárgyalásakor. A szülők felelőssége továbbra sem jelenik meg, amikor önhibájából alkalmatlanná válik a gyermeke nevelésére, és ezért felbomlik a család - magyarul, a gyermek bekerül nevelőszülőhöz vagy gyermekotthonba -, és ezt hogyan éli meg a gyermek. Erről most nem nagyon akarnék beszélni, de mindenképpen foglalkozni kellene azzal is, hogy a szülők felelősségét valamilyen formában fel tudjuk vetni.

Eddig is volt szakmai irányítási rendszer. Csizi képviselőtársam azt mondta, hogy ez egy vertikális szakmai irányítási rendszer lesz. Ezek szerint akkor eddig horizontális volt, vagy hogyan értendő ez? Mint ahogy a finanszírozást sem nagyon értjük, hogy ez miből történik, összevonnak-e intézményeket és így tudnak spórolni, vagy mi lesz annak a végeredménye, hogy állami tulajdonba vagy állami fenntartás alá kerülnek intézmények, és ezáltal hogyan válik átláthatóbbá és működtethetőbbé a rendszer. Elsősorban erre kérnék Soltész államtitkár úrtól vagy valaki mástól választ.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu