CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy Szűcs Erika képviselő asszony hétfőn nem tudott eljönni a bizottsági ülésre (Szűcs Erika: Én is sajnálom.), mert az ön által felvetett pozitív megnyilvánulásra ott is szükség lett volna, amit egyébként most is köszönök. A kérdéseire, kritikáira pedig helyettes államtitkár asszony azért az esetek 80 százalékában kielégítő választ tudott volna adni. Igyekszem teljesrétűen válaszolni.
Az egyik, amikor ön azt mondja, hogy az integrált intézmények esetén a szociális főigazgatóság egy megállapodást fog majd kötni, és ön attól félt, ha jól értettem, hogy a megállapodás során ki fog kerülni az alapellátás. De képviselő asszony, az alapellátás kötelező önkormányzati feladat. Tehát ha és amennyiben - szerintem nagyon kicsi az esélye, de akár előfordulhat, amit ön mond, hogy mondjuk - a megállapodás nem tartalmazza az alapellátásra a funkciót, akkor a főigazgatóság természetesen meg fogja keresni az én értelmezésem szerint az adott települési önkormányzatot, mint a törvényben kötelezettet, és majd közösen eldöntik, hogy az alapellátáshoz szükséges feladatot az önkormányzat látja el a közeljövőben, vagy pedig megállapodik külön a főigazgatósággal. Tehát én nem érzem, hogy ez egy olyan országos probléma lenne, mint ahogy ön felvetette. Szerintem egy-két eset lehet, ahol külön megállapodást kell majd kötni az önkormányzatnak és a főigazgatóságnak. Szerintem ebből nagy probléma nem lesz.
A rendőr rosszul tudta, tisztelt képviselő asszony, hiszen a rendőr a jelzőrendszer tagja, mint ahogyan bármennyien azok vagyunk. Arra biztatom képviselő asszonyt, hogy ön is, ha ilyet tapasztal, akkor a jelzőrendszer tagjaként a szükséges helyre ezt jelezze, mert a törvényeket ön mint parlamenti képviselő nagyon jól ismeri. Tehát nem itt a vitában kell fölhozni egy rossz példaként, hanem tájékoztatni kell a rendőrt, hogy rosszul ismeri a törvényeket.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés