DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen. A módosító javaslatomból szeretném egy pontra mindenképpen felhívni képviselőtársaim figyelmét, akik ugye azzal riogatnak, hogy majd nemcsak a szavazóhelyiség, tehát mondjuk, az adott iskola vagy óvoda épülete előtt, hanem még akár bent a szavazókörben is kampány fog folyni. A 147. §-nak azt javaslom, hogy a 77. § (1) bekezdése alapján megállapított szavazóhelyiségek bejáratától számított 150 méteres távolságon belül, közterületen választási kampánytevékenység nem folytatható.
Tehát ez azt jelenti, hogy ugye az adott közintézmény, iskola, óvoda bejáratától 150 méteren belül nem lehet kampánytevékenységet folytatni. Azt pedig én megmondom őszintén, életszerűtlennek tartom, hogy a szavazatszámláló bemegy szavazatot számlálni, ül a választási bizottságban, majd meggondolja magát, és mondjuk, kimegy kampánytevékenységet folytatni (Novák Előd: Kubatov-listázni!), de ahhoz el kell mennie, mondjuk, 150 méterre. Tehát megmondom őszintén, szerintem ez teljesen ésszerűtlen tevékenység, mert szavazatszámlálónak alapvetően nyilván azért delegálják, hogy a szavazóhelyiségben ott legyen, és a választás tisztaságára ügyeljen, illetve a választási szavazatszámláló bizottság munkájában részt vegyen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés