DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Szakács Képviselő Úr! Most gúnyolódhat azon, hogy én a jövőbe látok, vagy nem látok a jövőbe, de úgy gondolom, hogy felelősebben járok el, mint maguk az előterjesztők vagy mint a kormánypárti képviselők, ebben a vonatkozásban.

Ne haragudjanak, 2010-es példát felhozni a jelöltállításokra, az elég nagy csúsztatás! Alapvetően megváltozik a jelöltállítás rendszere, még akkor is, ha Vas Imre képviselő úr módosító javaslatát el fogjuk fogadni. Ajánlószelvény helyett ajánlóív lesz, amire sokkal könnyebb lesz összeszedni egyrészről az aktivistáknak a választópolgárok ajánlását.

Másrészről egy ember több jelöltet is ajánlhat. Tehát ez még egy olyan könnyítést jelent, ami előrevetíti és annak az irányába hat, hogy több jelölt lesz, mint a 2010-es választásokon volt.

Harmadrészt még a 750 érvényes ajánlást 500-ra csökkentik. Tehát ez egy harmadik olyan elem, ami azt vetíti előre, hogy több jelölt fog rajthoz állni a 2014-es választásokon, mint 2010-ben tették ezt.

Tehát ez három olyan eleme is a jelöltállításnak, ami könnyítést jelent. És igen, ez alapján lehet azt mondani, hogy sokkal könnyebb lesz jelöltet állítani.

Másrészről nem tudjuk, hogy a kampányfinanszírozás rendszere hogyan fog alakulni, de ha a jelölteknek különböző juttatásokat fog az állam adni csak önmagában azért, hogy a kampányukat finanszírozni tudják és csak azért, mert jelöltté váltak, akkor ez egy anyagi érdekeltséget is fog jelenteni mindenki számára, hogy elinduljon jelöltként.

Azt mondani az önök részéről, hogy minél több választó vesz részt a választásokon, annál jobb, ez elég érdekes, a szavak és tettek ismételten nincsenek összhangban, bár tudjuk, Orbán Viktor azt mondta, hogy ne figyeljék azt, amit mond, csak azt, amit tesz. Ez itt is megmutatkozik.

(21.30)

Ha azt szeretnék, hogy minél több választó vegyen részt, akkor ne gördítsenek adminisztratív akadályokat a részvétel elé.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu