DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Hát most már tényleg csak mosolyogni tudok azokon a felvetéseken, amiket itt felhoznak. Tehát a politikai reklámokról kifejtett logikája alapján, Papcsák képviselő úr, az összes kampányt be kellene tiltani, akkor aztán esélyegyenlőség lenne.

De ha önök valóban valódi esélyegyenlőséget szeretnének teremteni, akkor a kampány legnagyobb kiadásokkal járó ágát kellene szabályozni, és ott kellene egyenlő feltételeket teremteni. Ez pedig az óriásplakátok rendszere és piaca. De ahhoz nem nyúlnak hozzá, legalábbis ebben a javaslatban, ebben az egyébként szerintem házszabályellenes kapcsolódó módosító javaslatban hozzák be a kampány néhány szabályát, más szabályait meg majd a kampányfinanszírozásról szóló, ki tudja, mikor elkészülő törvényben fogják szabályozni.

Ez, hogy 150 méterre a szavazóhelyiség bejáratától nem lehet kampányolni, tényleg annyira szánalmas, mint hogy az ajánlóív vissza nem viteléért majd bírságot kell fizetni. Tehát olyannyira életszerűtlen és nem betartható szabályokat hoznak, hogy az egész egyszerűen nevetséges.

És azzal érvelni - ne haragudjon -, hogy most gyakorlat a jogsértés a vasárnapi szavazás napján, ez tényleg egész egyszerűen nevetséges. Tehát ha most gyakorlat a jogsértés, akkor szigorúbban kell fellépni a jogsértőkkel szemben. Nem el kell törölni a szabályozást. Hát ez olyan érvelés, minthogyha azt mondanánk, hogy jelenleg sajnos vannak emberek, akik gyilkosságokat követnek el, ezért inkább vegyük ki a büntető törvénykönyvből az emberölést, és akkor majd nem lesz annyi jogsértés. De hogy ezt még írásba is képesek adni? Ugye, az egyik egyeztetésen Lázár János ezt megtette, hogy majd csökken a jogsértések száma, ha eltöröljük a kampánycsendet, hát ez egész egyszerűen vérlázító.

Azért akarják a kampánycsendet foggal-körömmel védeni, mert így legálisan tudják majd a Kubatov-lista alapján mozgósítani az embereiket, ahogy ez a kiszivárgott hangfelvételről kiderül, hogy kiüzennek a szavazóköri delegáltjaik, és az alapján viszik, szállítják oda a szavazókat.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu