DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vita rövid volt. Délelőtt három bizottság tárgyalta a törvényjavaslatot, és ahogy értesültem róla, a vita minden tekintetben alapos, hogy úgy ne mondjam, kimerítő volt. Köszönetet mondok mindazoknak a képviselőknek, akik számos módosító indítvánnyal próbálták és próbálják javítani ennek a törvénynek az esetleg meglevő hiányosságait. Hiszem azt, hogy ezekkel a módosító javaslatokkal - amelyeket végül is majd az Országgyűlés támogat - egy pontosabb és jobb forgatókönyvet tudunk készíteni és előállítani ahhoz az átalakulási folyamathoz, amely előtt a köznevelési rendszer áll. Igen, lesznek olyan ellenzéki javaslatok is, amelyeket vélhetőleg a kormány is támogatni fog.
A határidő kitolására vonatkozó javaslatot a tárcánk nem fogja tudni támogatni, mert az egész Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak a január 1-jével történő egységes átállását ez lehetetlenné teszi. De hát ebben a gyors munkában valóban még előtte vagyunk több módosító indítvány elfogadásának. Az, hogy nem a parlament nyilvánossága előtt, a plénumon folynak ezeknek a módosítóknak a vitái, az azért nem olyan nagy gond, mert jól tudjuk, hogy a szakmai kérdések nagyon sokszor eldőlnek és meghatározódnak a bizottsági üléseken.
Előre is megköszönöm az oktatási és egyéb bizottságoknak a munkáját, amelyek a később még benyújtandó kapcsolódó módosító indítványokat beterjesztik és megvitatják. Bízunk abban, hogy egy olyan törvény születik, amely megteremti az alapjait annak a megújulási folyamatnak, amely előtt az oktatási rendszer áll.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés