DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Először is hadd nyugtázzam örömmel, hogy a gyermekek elleni szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos európai uniós direktívában közmegegyezés van. Szerintem nagyon fontos, a magyar európai uniós elnökség egyik fontos eredményéről van szó, és jó tudni az Országgyűlésben is, párthovatartozásra való tekintet nélkül mindannyian egyetértünk abban, hogy a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket, akár interneten, akár nem interneten követik el, a lehető legszigorúbban kell büntetni.
A garanciális elemek ebben az esetben, ha röviden akarok válaszolni, akkor azt tudom mondani, hogy bírói út. Egyrészt az intézkedést bíróság rendelheti el, vagy legalábbis bírósági kontroll mellett kell történnie, és jogorvoslatnak van helye az intézkedéssel szemben, tehát fellebbezni lehet. Egyébként az új büntető törvénykönyv gyakorlatilag a sajtótermékek elkobzásával kapcsolatos szabályozással analóg, hiszen a most hatályos és az új Btk. szerint is el kell kobozni azt a sajtóterméket, amelyben a bűncselekmény megvalósul, függetlenül attól, hogy milyen bűncselekményt valósítanak meg. Hasonlóképpen ugyanez a szabályozási elv létezik az elektronikus adat hozzáférhetetlenné tételével, amelyben az új Btk. szabályozza azt, hogy mikor kell véglegesen hozzáférhetetlenné tenni, illetve a büntetőeljárást pedig, amit kényszerintézkedésként szabályoz, csak a bíróság rendelheti el, csak közvádas esetekben teheti meg.
Úgy gondoljuk tehát, úgy, hogy bírósági fórumok állnak rendelkezésre, a jogorvoslat is biztosított, úgy gondoljuk, megvannak azok a garanciális elemek, amelyek adott esetben, még ha a szabályozás sokak számára - vagy van, akik számára - aggodalomra okot ad, önmagában az igazságszolgáltatási kontroll talán ezeket az aggódókat is megnyugtatja.
Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés