MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is üdvözölni szeretném a Kereszténydemokrata Néppárt, képviselőtársaim nevében Molnár Attila kezdeményezését. Azt gondoljuk, nagyon helyes lépést tett, amikor ezt a határozati javaslatot megfogalmazta. Akkor, amikor egy-egy ilyen szomorú történetre emlékezünk, akkor valóban úgy van, ahogy képviselőtársaim mondják, szinte mindennap lehetne valamilyen emléknapot kitűznünk, és biztos helyes is lenne, azt gondolom, folyamatosan mindenre emlékeztetni önmagunkat és egymást.

Természetes, hogy ezekben az emlékezetekben a dicső napoknak kellene többnek lenni, de ha már ilyen a történelmünk, akkor ebből kell erőt merítenünk, amit eleink megéltek. Én nagyon nagy örömmel veszem azt a kezdeményezést, amit képviselőtársam előterjesztett, már csak azért is, mert Tata városa, amelynek vezetője lehetek, 15 éves testvértelepülési barátságot ápol Szőgyénnel, a felvidéki kistelepüléssel, ahonnan egy egész utcára való családot telepítettek át. A szőgyéniek iránti tiszteletünket sok mindennel igyekeztünk kifejezni, most legutóbb azzal tudtuk megtenni, hogy Perényi Kornéliát, aki hosszú évtizedek óta áldozatosan terjeszti, építi és ápolja a magyar kultúrát Szőgyénben, a magyar miniszterelnök úr a javaslatomra a "Külhoni magyarságért" díjjal tüntette ki.

Minden esztendőben a csongrádi alapiskolában, Szőgyénben magyar nyelvi vetékedőt szerveznek kollégáim. Az idén tartottuk meg azt a 10. művészeti tábort, amelyre Erdélyből, a Felvidékről és Kárpátaljáról hívunk meg magyar gyerekeket, és a tatai gyerekekkel közösen az alatt az egy hét, 10 nap alatt nemcsak barátságok kötődnek, hanem egymás történelmi családjait is megismerhetik. Vannak olyan történések is az életünkben, amikor mi kapunk ajándékot, mint amikor Smidt Róbert szőgyéni fafaragó városunknak adományozott egy olyan nagy alakú fafaragást, amelyben emléket állít a magyar királyi III. Szent István honvéd gyalogezrednek. Ajándékát azzal egészítette ki, vagy éppen azért adta Tata városának, mert nagyapja is onnan, Tatáról vonult be ebbe a honvéd gyalogezredbe.

Akkor, amikor Staudt Gábor képviselőtársam azt mondja, hogy nem megemlékezni kellene, azt gondolom, talán ilyenekre is gondolt, hogy az életünk részévé kell tenni azt a kapcsolatot és azt az együttélést, amire a felvidéki honfitársainkkal együtt kötelességünk van. Persze, ezt a mostani határozatot nem Szlovákia számára hozzuk, hanem Magyarország számára, ezt saját magunk számára fogalmazzuk meg, ez csak ránk lehet érvényes. Nem ez ad lehetőséget arra, hogy a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban föllépjünk. Arra, azt gondolom, kellő mértékben és nagyon okos lépéseket téve Bagó Zoltán európai parlamenti képviselő úr vezetésével az ottani jobb érzésű magyar európai parlamenti képviselők elérték, hogy a petíciós bizottságban napirendre tűzzék, sőt ott is tartsák ezt a kérdést. Talán előbb-utóbb az Európai Unió hajlandó lesz a kettős mércét elfeledve más módon gondolkodni rólunk is és lépni.

Én ebben bízom akkor, amikor ezeket a híreket kapjuk, és abban bízhatunk, hogy ezekkel a lépésekkel pedig, amelyeket mi tudunk itt a parlamentben megtenni, saját magunkat tartjuk ébren, és a gyerekeinket tudjuk olyan módon ébren tartani, hogy történelmünk ezen eseményeiről és a Kárpát-medencei magyarság minden egyes ilyen szomorú eseményéről nem megfeledkezve, hanem az élettel gyógyítva ezeket az eseményeket, tudjunk egymáson folyamatosan segíteni.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu