SZABÓ TIMEA (LMP): Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden szeretném ismertetni az LMP álláspontját a javaslattal kapcsolatban. Pártunk, az LMP mind koncepciójában, mind részleteiben egyetért a konzuli védelemről szóló törvényt módosító javaslattal. Bár jelentős politikai, illetve alkotmányos vitáink vannak a Fidesz-KDNP-kormánnyal, úgy gondoljuk, hogy ha aktuális törvényhozási elemmel szemben szakmai vagy jelentős politikai érveket nem tudunk felhozni, akkor nyilván támogatjuk az adott javaslatot.
Fontosnak tartjuk, hogy az indoklásban felsoroltakkal összhangban a magyar törvényhozás kezdeményezőleg lép fel a konzuli felülhitelesítések egységesítése és kölcsönös elfogadtatása irányában. Ez a magyar EU-elnökség LMP által is támogatott programelemét valósítja meg.
Bár a törvényjavaslat LMP általi támogathatóságát nem befolyásolja, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény hatályos változatának 2/A. § (5) pontja értelmében a külföldre utazóknak eddig is módjukban állt volna az erre a célra fenntartott honlap igénybevételével bejelenteni külföldi tartózkodásukat. Ez a módosítás éppen a hagyományos postai értesítés módját tette hozzá, de nyilván nem szeretnénk apróságokon fennakadni.
A konzuli kölcsön fogalmának hazatérési kölcsönre szűkítését is elfogadhatónak tartjuk, mivel tisztázza a magyar állam méltányossági kötelezettségvállalásának jogszerű tárgyát, és csökkenti a visszaélés lehetőségét.
Összességében tehát, tisztelt képviselőtársaim, az LMP is támogatni tudja a törvényjavaslatot.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés