DR. HORVÁTH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Valóban egy jó hangulatú bizottsági ülésen vagyunk túl, és nem bírom megállni, hogy ne szóljak én is egy mondatot a salátáról.
Ellenzéki képviselő koromban, emlékszem arra - ugye, volt két olyan ciklus, amikor így szolgáltam itt az Országgyűlésben -, hogy miért is nem szerettük a salátatörvényeket, mert erről ritkán van szó. Azért nem szerettük a salátatörvényeket, mert amikor az ember teljesen különböző törvényjavaslatokat kénytelen egyben tárgyalni és egyben szavazni a végén róluk, akkor a képviselőnek nem adatott meg az a lehetőség, hogy amivel egyetért, arra igennel szavazzon mint önálló törvényre, és amivel nem, arra pedig nemmel szavazzon. Talán éppen ezért is mindig kritikus szemmel nézem a saláta formában benyújtott törvényjavaslatokat.
Azt gondolom egyébként, hogy ebben a csomagban, ami most elénk került, egy olyan mélyen szakmai javaslatcsomagról van szó, amely bár valóban kilenc törvényből áll, de lényegében mindegyik törvény az egészségüggyel és az egészségügy szabályozásával kapcsolatos törvényeket érinti. Ebben a kilenc törvényben egy csomó apró, az élet során fölmerült kérdés szabályozása történik meg.
Azok kedvéért, akik nem velünk együtt olvasták a teljes javaslatot, engedjék meg, hogy elmondjam, hogy ez egyébként egy 59 oldalas iromány, amelyben 37 oldalon törvényjavaslat - laikus számára viszonylag nehezen olvasható törvényszöveg - és 22 oldalon meglehetősen részletes indoklás található, tehát egy nagyobb lélegzetvételű mű, úgyhogy húsz percben szerintem nem is lehet arra vállalkozni, hogy az ember végigvegye mindezt. Egyébként 98 paragrafusban foglalja össze a törvényi változásokat.
Az államtitkár úr már elöljáróban kiemelt néhány nagyon fontos dolgot. Engedjék meg, hogy csak a paletta szélességét érzékeltessem, hogy míg az egyik oldalon a szerintem Magyarország számára meghatározó jelentőségű megegyezésnek, az Eurotransplanthoz történt csatlakozásnak a jogszabályi körülírása és a továbblépés feltételrendszerének a megteremtése szerepel a törvényjavaslatban, addig nem kevésbé fontos, de talán egy kicsit a másik végén szerepel a kozmetikai termékek címkézésének szabályaira való felhatalmazás, hogy a kormányzat - egyébként ez egy fontos terület - ezt is megtehesse. Tehát még ez a rész is szerepel a törvényjavaslatban.
Van egy olyan, ami nekem egy nagyon fontos továbblépés volt. Hajdan, egyetemi hallgató korunkban kicsit nehezen értettük, hogy miért van akkora szakadék az orvostanhallgatók és a gyógyszerészhallgatók között egy állandó rivalizálásban. Úgy látom, hogy azóta a jogalkotás és a doktori cím megadása is egyenrangúsítja végre a gyógyszerész kollégákat velünk, akik nem olyan sokat tanultunk növényismeretet az egyetem alatt, mint ők. Ebben a törvényben van egy nagyon fontos dolog, hogy a gyógyszerészek a betegek hozzájárulásával megismerhetik - két terület kivételével - a korábbi, orvos által elrendelt gyógyszerelést, ezt ma már az informatika fejlettsége lehetővé teszi, ami egyébként a betegek érdekét szolgálja, hogy a leghatékonyabb és egyébként árban a betegek számára is legkedvezőbb gyógyszereléshez juthassanak hozzá. Azt gondolom, ez egy különösen fontos javaslat a törvényben.
Hasonlóképpen ugyanebben a szakaszban, az egészségügyi és a hozzá kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvényben szabályozódik az a kérdés is, ami az egészségügyi rendszereknek és a betegek biztonságának az egyik kulcskérdése, a minőség értékelése, az, hogy milyen minőségben látják el a betegeket.
(0.30)
Ehhez viszont szükség van a betegek adatainak a megismerésére és ezeknek az adatoknak a biztonságos kezelésére. Ez a törvényi hely például ezeket a kérdéseket fedi le.
Ugyanígy szerepel ebben a törvényjavaslat-csomagban egy viszonylag egyszerű, mindenki számára szerintem jól ismert kérdés, de az egészségügyben dolgozók számára napi problémát jelent, az pedig az, hogy a beteg milyen módon igazolja az egészségügyi ellátásra való jogosultságát. A törvényjavaslat-csomagban ez egyértelműen szabályozásra kerül, hogy a társadalombiztosítási azonosító jelről szóló igazolással, illetve a személyazonosító okmánya vagy a személyi igazolványának a felmutatásával megteremti a jogot az egészségügyben dolgozók számára, hogy az utóbbi okmányt elkérjék a betegtől, őket pedig nyilván kötelezi arra, hogy megmutassák.
Nem szeretném végigsorolni, hiszen még egyszer mondom, így a korai órákban, azt gondolom, nem indokolt, ráadásul, ahogy szétnézek a teremben, tisztelt képviselőtársaim, jóformán csak olyanok ülnek itt, akik a bizottsági ülésen is részt vettek, és abban a vitában kifejtették álláspontjukat, és pontosan tudom, hogy a törvényjavaslatot az elejétől a végéig, minden betűjét ismerik, ezért örülök annak, ha itt az ülésteremben is egy hasonló hangvételű vita zajlik majd le, mint ami a bizottsági ülésen volt. Természetes, hogy nem fogunk minden kérdésben egyetérteni, azt gondolom, ez a törvényjavaslat kellően nagy ahhoz, hogy mindenki a saját egyéni gondolatait is bele tudja vinni, módosító javaslatok formájában meg tudja jeleníteni. És ez a hagyományos magyar parlamenti szokásjog alapján, szokásainknak megfelelően majd módosítókról történő szavazások során vagy befogadásra, beépítésre tud kerülni, vagy pedig egy kapcsolódó módosító javaslattal a jó gondolatokat valamilyen közös nevezőre hozva megpróbáljuk a rendszerbe beépíteni.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja és támogatja.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés