DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Papcsák képviselőtársam olyasmiről beszélt, ami tulajdonképpen nincs benne a törvényjavaslatban, arról szólt, hogy munkanélkülieket, esetleg rokkantakat szeretnének ilyen álláshoz juttatni. Én úgy gondolom, hogy aki öt koncessziót birtokol, az se nem munkanélküli, se nem megváltozott munkaképességű.
Azt, hogy miért kell húsz évre koncesszióba adni? Őszintén szólva, ezt sem értem, mert ez nem egy komoly beruházás, ha valaki egy dohányboltot üzemeltet, miért kell őt húsz évre biztosítani ebben a jogában? Egyébként, akik abban reménykednek, hogy húsz évre koncessziós joguk lesz, azok se bízzanak ebben, hogy ez akár húsz évre megmarad, hiszen az állam bármikor emelheti a koncessziós díjat, hoz egy újabb törvényt, és akkor már nem százezer forint lesz a koncessziós díj, hanem kettő-, három-, négy-, öt-, attól függ, hogy milyen politikai éra jön.
A másik az, hogy egyértelműen látszik, hogy különböző lobbitevékenység és lobbiérdekek határozzák meg azt az egész dohánytörvényt. Nyilvánvaló, hogy a totózókat és lottózókat üzemeltetők jelentkeztek az államnál azzal, hogy ők még dohányt is szeretnének árusítani, egybekötve a két üzletet. Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy két káros szenvedély összekapcsolása adódik, mert ha valaki bemegy cigarettát vásárolni, hát akkor vegyen már egy lottót vagy totót, vagy egy sorsjegyet. Tehát itt minden tetten érhető, csak az nem, hogy a lakosság mentális és egészségi érdekeit tartanák szem előtt.
Én tettem egy módosító javaslatot arra vonatkozóan, hogy ne nemzeti legyen ez a dohánybolt, tehát ne nemzeti szerencsejáték legyen, ne nemzeti dohánybolt legyen, hanem legyen állami. Tehát úgy gondolom, hogy a monopólium nem a magyar nemzeté, hanem a mindenkor regnáló államé. Tehát én mindenképpen szerencsésebbnek tartanám, ha az előterjesztő megfogadná ezt a módosító javaslatot, és ne nemzeti legyen már kiírva, hanem legyen állami. Tehát én úgy gondolom, hogy legalább ennyire tiszteljük meg a magyar nemzetet, hogy ilyen galád dolgokkal nem hozzuk kapcsolatba, mint a dohányzás és a szerencsejáték, meg az előttem szólók mondták, hogy netalán a tömény szesz fogyasztása is.
Én kérem önöket, hogy ezt a módosító javaslatomat fontolják meg, bár úgy látom, ez az egyetlen módosító javaslat, de szerintem azért elég lényeges, hogy a "nemzeti" szó ne legyen már egy ilyen stoptáblaszerű valamiben benne, mert az állam az elvonó, az állam az adózó és nem a nemzet. Ezt a kettőt, nem győzöm hangsúlyozni, hogy ne kapcsoljuk össze.
Az előttem szólók nagyon jól összefoglalták, hogy az egész törvény egy álságos törvény és jövedelemszerző törvény, hogy így fogalmazzak. Tehát én úgy gondolom, hogy úgyis át lesz még ez dolgozva, nem ez az utolsó alkalom, amikor ezzel a törvénnyel itt a parlament előtt találkozunk.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés