DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is azt gondolom, hogy érdemes áttekinteni azokat a gyakorlatokat, amelyeket korábbi kormányok folytattak, amelyeket jelenlegi frakciók ajánlanak a kormánynak, sőt érdemes kitekinteni, hogy a világ más részén milyen felzárkóztató programokat tudtak bevezetni, végigvinni sikeresen. Azt gondolom, hogy a segélyezés - amit a szocialisták folytattak - mint kizárólagos megoldás többet ártott, mint használt, hiszen függőségi helyzetet konzervál, és olyan életvezetési stílust ad át a cigányságnak, amely ráadásul generációkról generációkra öröklődik.

Az a megoldás sem vezetett eredményre, amikor egyes, magukat a romák képviselőinek, vezetőinek tekintő embereket próbáltak külön-külön megvásárolni, részben a politikai terhet próbálták áthárítani, részben a munkától szerettek volna megszabadulni. Azt gondolom, hogy ezek a megoldások a megértés és a probléma megfejtésének hiányából fakadó rossz politikai válaszok voltak.

Ettől azonban még sokkal ártalmasabb az, hogyha a kisebbség és a többség közti feszültségeket növeljük. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a társadalmunk egyébként is kevéssé erős befogadó, akkor mindazok az indulatok, mindazok a hírek, mindazok a szókapcsolatok, amelyek ezt az árkot kisebbség és többség között növelik, azok meg fogják nehezíteni az integráció folyamatát. Az egészen bizonyos, hogy a cigányság felemeléséhez, integrálásához le kell menni a cigányság közé, ott kell velük dolgozni, meg kell őket ismerni; de az biztos, hogy nem fekete egyenruhában. Nem olyan szerelésben kell lemenni a cigányság közé, ami a megfélemlítést erősíti, hanem olyan attitűddel kell lemenni, mint amilyen attitűdről Lukács képviselőtársam beszélt, szeretettel és a bizalom attitűdjével.

A kormány számos programot indított be. Érdekes, ezek olyanok voltak, mintha ellenzéki képviselőtársaim nem is hallották volna meg őket, egyikre sem érkezett semmiféle reakció, pedig azért számos programot már elindított ez a kormány. Ha szétnézünk a világban, akkor találunk még egy gyönyörű példát. Erről hadd beszéljek egy kicsit hosszabban. Ez pedig a venezuelai El Sistema néven elhíresült, zeneoktatást mint eszközt felhasználó program. A nyomornegyedekben összeszedték azokat a gyerekeket, akik egyébként vagy a gyermekbűnözés áldozatai lettek volna, vagy maguk is a gyermekbűnözés részesei lettek volna, és minden gyerek kezébe hangszert adtak. Közösségi zenélésre oktatták őket az első pillanattól kezdve, és aki zenekarban, közösségben muzsikál, az megtanul odafigyelni a másikra, az a gyerek rögtön szocializálódik, arról nem is beszélve, hogy aki odafigyel a másikra, szocializálódik, integrálódik, a zenével egy olyan nyelvet kap meg, amely nyelvvel szinte minden tanulási képessége sokkal erősebb, jobb lesz. A zenét tanult gyerekek matematikai, kombinatorikai és nyelvi tanulási képességei mérhetően sokkal jobbak.

Venezuelában ezeket a gyerekeket azok után, hogy megtanulnak muzsikálni, arra törekednek, hogy minél több helyre elvigyék felléptetni. A siker, a sikerélmény a gyerekek önbecsülését növeli. Az a gyerek, akiben van önbecsülés, önbizalom, az annak forrását, a zenei tudást elkezdi megbecsülni, és már szeretni fogja a zene tanulását is. Ezek a gyerekek már az iskolába is örömmel mennek be. Ezekben az iskolákban, ahol gyerekek egész napos oktatásban vesznek részt és egyébként közösségi zenélésre nevelik őket, a lemorzsolódás sokkal kisebb, és a tanulási eredmény sokkal magasabb. Ezek a gyerekek megtanulnak tehát dolgozni, megtanulnak tanulni, megtanulják a rendszeres tanulással a rendszeres munkát, és megtanulnak maguk elé pozitív célokat kitűzni.

Még egy szempontot hadd emeljek ki a zenéből! Ha ezeket a gyerekeket megpróbáljuk már kora gyermekkortól a zenével integrálni, a zene erejével, vajon nem teszünk-e jobbat az egész következő generációnak? Mondjon nekem még egy olyan módszert, amellyel a következő generáció lelkéig tudunk eljutni? Tehát egyfelől társadalmi hasznosságot idézünk elő, másrészt egy egész generációt tudunk a zene erejével a lelkénél fogva megragadni.

Amikor az oktatási rendszert átalakítjuk és próbáljuk olyanformán átalakítani, hogy a kimenetnél a munkapiaci szempontokat tudjuk figyelembe venni, akkor azt gondolom, el kell gondolkozni azon is, hogy viszont kisgyermekkorban mit tanítunk a gyerekeknek. Ugyanis ma nem tudjuk megmondani, hogy húsz év múlva milyen tudásra van szüksége a gyerekeknek. Ezért sokkal fontosabb a különböző készségek fejlesztése, és ehhez a kora gyermekkorban elkezdett zenei oktatás az egyik legjobb eszköz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu