DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném képviselőtársaimnak megköszönni a korrekt és együttműködő hozzáállást. Azt gondolom, hogy Magyarország ebben a kérdésben, a nemzetiségi törvényhozás kérdésében azért tudott Európában is példát mutatni, mert az eredeti törvény megalkotásakor, még 1993-ban, majd az új törvény megalkotásakor és most is azt tapasztalom, hogy a különböző politikai pártok ebben a kérdésben kifejezetten konszenzusra törekedtek. Úgy értékelem, hogy a jelen vita kapcsán is, amennyiben kritikai észrevételek elhangoztak, abban az esetben is a jó szándék és az együttműködési készség vezérelte a pártokat, üljenek a patkó bármely oldalán.
A konkrét kérdésekkel kapcsolatban engedtessék meg, hogy egy általános megjegyzést tegyek. Nevezetesen, ami nincs a törvényben, arra nyilván nem tudok válaszolni, mert egy másik törvénynél, mondjuk, a nemzetiségi törvénynél ezeket a kérdéseket lehetett volna rendezni, újra nem tudjuk azt a vitát megnyitni. Azt éreztem a felelősségteljes megszólalásokból, hogy mindenki érezte, és sok jelzést kaptunk, akár a bizottságban is a nemzetiségek részéről, hogy bizonyos törvények közötti összhang megteremtése szükséges a normális működés érdekében. Tehát azt gondolom, hogy ha novembert írunk, és az Országgyűlés leterheltségét és munkaterhelését is figyelembe vesszük, akkor igenis képviselőtársaimmal akkor jártunk el helyesen, ha ilyen jelzéseket kapunk, akkor ezeket a jogrendben meglévő ellentmondásokat megpróbáljuk feloldani, és megpróbáljuk a normális működést biztosítani.
Amit Lendvai Ildikó képviselőtársam felvetett, nyilván a módosító indítványok kapcsán meg tudjuk vitatni, hogy ezek a kérdések mennyiben kezelhetők ezen törvényen belül. Azonban szeretném felhívni a figyelmét, hogy minden sandaság vagy minden feltételezés ellenére bárkinek a részére írták volna ki ezt a törvényt, vagy bárkinek a részére módosították volna, a 3. § a helyi önkormányzati képviselő elnökökről szól.
(17.40)
Ennek következtében azt a feltételezést... - én nem rendelkezem akkora tudással, mint ő, hogy én az országos hálózatban ismerjem az összes helyi önkormányzati képviselőt vagy annak elnökét, ennek következtében azt gondolom, hogy ezzel a felvetéssel ilyen módon nem igazán lehet foglalkozni.
Ami a finanszírozás kérdését illeti, azt gondolom, hogy ez alapvetően nem ennek a törvénynek a dolga és oka, hanem teljesen világos, hogy költségvetési kérdés. Ezt a költségvetési kérdést a költségvetési törvényben kell megoldani. Rögtön itt Mile Lajos képviselő úr felvetése is ezzel összefüggő, hogy nyilvánvalóan a törvény egyértelműen fogalmaz, a 2012. augusztus 31. napján kért intézményekről van szó. Ha ez a törvény hatályba lép, akkor azt gondolom, hogy pontos számításokat csak azután lehet elvégezni, akkor van arról érdemi információnk, hogy hány intézményről van szó, és az átadás-átvétel milyen anyagi, tárgyi feltételekkel és milyen költségvetési feltételekkel megy. Nyilvánvalóan, amikor az országos önkormányzat valamelyik nemzetiségi intézményt kérte, akkor fölmérte ezeket is, és fölmérte azt is, hogy amennyiben hozzá kerül, ezeknek a fenntartásáról hogyan tud gondoskodni.
Szávay képviselő úr kérdésének azt a részét, amiben nem a volt nemzetiségi törvény és a Jobbik-frakció elképzelését kívánja most ennél a törvénymódosításnál - hiszen ez nem egy novellisztikus törvénymódosítás - számon kérni, de azokra a kérdésekre, hogy hány országgyűlési képviselő és hány országgyűlési szószóló lesz majd a jövendő parlamentben, senki nem tud biztos választ adni. Lehetne különböző számításokat végezni, de nyilvánvaló, hogy kevesebb nemzetiség fog képviselővel rendelkezni, és több nemzetiség fog egyenjogúan és egyenrangúan. Itt nem erről a törvényről, hanem a jogrendszer egészéről van szó.
Tehát a válaszom az, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról és a Házszabályról szóló rendelkezések az irányadók most már elfogadás után ezekkel a többletjogosítványokkal a szószólók rendszerében, tehát valamifajta szószólói rendszer lesz. Hogy aztán egy új Országgyűlésben milyen bizottsági munkában és hogyan fognak részt venni, az majd az új Országgyűlésnek lesz a feladata.
De azt gondolom, hogy megint csak egy olyan kérdés, ahol valahol alkottunk valami jogintézményt, hosszú-hosszú évek adósságát igyekeztünk megoldani azzal, hogy a nemzetiségek országgyűlési választásának alkotmányos kérdését alkotmányos talajon sikerült megoldani. Azáltal, hogy Magyarország ennyi nemzetiséggel rendelkezik, nyilvánvaló, a kérdésfeltevés egyébként jogos lehetne, de azt gondolom, hogy ezzel a rendszerrel, hogy az intézményrendszere egyenrangúan létrejön, biztosítva van minden nemzetiség önazonossághoz való jogának a parlamenti jelenléte is. Ennél tovább nem tudunk most menni, mert több ismeretünk erről nincs.
Végül Mile Lajosnak is szerettem volna a hozzáállását megköszönni. Én egyet tudok az előterjesztők részéről ígérni, hogy minden olyan módosító indítványra, ami jelen törvény keretein belül van, vagy jelen célkitűzést szolgálja, mi nyitottak vagyunk, és várjuk a képviselő hölgyek és urak módosító indítványait, hogy jobbá tegyük a törvényt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés