DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Röviden szeretnék fogalmazni. Gyakorló polgármesterként osztom meg tisztelettel az Országgyűléssel: a nyírbátori kistérségben 1300 Start-közmunkaprogramban részt vevő ember dolgozik, az 1300 ember közül becsléseink szerint húsz százalék roma. A helyzet az, hogy a polgármestereink egybehangzó véleménye, hogy a Start-közmunkaprogram százszor többet ér, mint a korábbi közmunkaprogramok, azért, mert célja van ezen közfoglalkoztatásnak, a cél beváltását pedig számon kérik az önkormányzatoknál. Tehát nem igaz az, amit Lendvai Ildikó és Gőgös Zoltán mond, hogy nincs ezen közmunkaprogramoknak értelmük. Céltudatos településépítkezés folyik ezen közmunkaprogramokkal.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(Dr. Tiba Istvánt a jegyzői székben
Móring József Attila váltja fel.)

Forrás: parlament.hu