DR. SZILI KATALIN (független): Elnök Úr! Képviselőtársam! Köszönöm az ismételt lehetőséget. Két dologra szeretnék reflektálni. Egyrészt Lendvai Ildikó képviselő asszonytól elhangzott, hogy jobb lenne egy nap.
Valóban, meg kell hogy mondjam, hogy a nemzeti összetartozás bizottságában is lefolyt egy ilyen jellegű vita, aminek, meg kell hogy mondjam, hogy pártállástól függetlenül voltak támogatói és nagyrészt támogatói, de elindult egy folyamat, amiben már elkezdődtek azok a dedikált napok, hogy mikor és hogyan teszünk gesztusokat azért, hogy tényleg megtiport méltóságát adjuk vissza azoknak az embereknek, akik ennek az áldozataivá estek. Lehet, hogy a későbbiek folyamán, képviselőtársaim, érdemes lenne azon gondolkodni, hogy legyen egy olyan nap.
Viszont Szávay képviselőtársamnak említeném, hogy a bizottságunkban elhangzott a vitában az is, hogy melyik legyen ez a nap. Volt erről is egyfajta dilemma. Nyilván nem nekem kell az április 12-ét ebből a szempontból megvédenem, mert ennek a javasolója nem én voltam, de úgy gondoltam, hogy önmagában az április 12-e, amit feltételezek, hogy ön sem kérdőjelezi meg azt, ami az első pontban szerepel is, hogy a kitelepítések kezdőnapját jelenti, nem mond ellent annak, hogy egyébként azt jelöljük meg okként, amivel az egész történet, tisztelt képviselőtársaim, ha a történelmi időpontokat is tekintjük, elindult.
Tehát nem gondolom, hogy szükség lenne még azt, ami már okozatként létrejött, a lakosságcserét mintegy következő lépésként, ami elindult, azt is megjelölni, de amennyiben képviselőtársaimnak erre van javaslatuk, akkor nyilván erre abszolút kooperatív vagyok, de úgy gondolom, hogy nekünk sokkal markánsabbnak kell lennünk. Soha nem gondoltam, hogy ebben a kérdésben markánsabb álláspontot fogok elfoglalni, mint Szávay képviselőtársam.
Köszönöm szépen. Remélem, dicséretemre válik.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés