GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazából azért kértem szót, mert a frakciók álláspontjait hallgatva azt látom és azt érzem, hogy van néhány olyan közös csomópont, amelyek tekintetében mindenképpen célszerű újólag megerősíteni és felhívni a kormány figyelmét arra, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia kellene. A rokkantak álláskeresőként való nyilvántartásba vétele, ennek egyébként a statisztikákra való kihatása. Úgy hiszem, a Ház keretei között sokan gondoljuk azt, hogy az elsődleges cél az legyen, hogy Magyarországon minél több ember kézzelfogható munkalehetőséghez jusson. Ha ez rehabilitációs tevékenységen keresztül biztosítható, akkor úgy, ha ez aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök támogatási rendszerének a segítségével, akkor úgy, és még ezernyi más módja van ennek.

De az nem lehet a cél, hogy bármilyen színezetű kormányzat időszakában statisztikai bűvészkedésekre használjuk ezeket a folyamatokat. Vegyük ki ezeket az embereket az ellátórendszerben való nyilvántartásból, vigyük el őket valahova máshova, egy más statisztikai rendszer keretei közé, amivel ugyan nem foglalkozik senki, mert a szokásjog alapján 20-25 év időszakában foglalkoztatottakról, munkanélküliekről és álláskeresőkről beszélünk, és ennek következtében az a helyzet alakul ki, hogy majd azt lehet bebizonyítani, olyan képet lehet festeni, ami arról szól, hogy jelentősen csökken a munkanélküliek aránya. Ez a társadalom becsapása.

Azt gondolom, hogy egy felnőtt nemzedéket nem lehet hülyének nézni. Azt gondolom, hogy nem is szabad ebbe az irányba tolni a folyamatokat, ezért azt kérem, hogy ezt a kérdést - többek között - mindenképpen fontolja meg a kormány. Elnök úr, köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu