DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Tiffán Zsolt Képviselő Úr mint Előterjesztő! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy külön köszöntsem azokat a szőlészeket és borászokat, akik így vagy úgy, de nyomon követik a mai ülést, hiszen egy elég fontos, őket érintő szabályozásról vitatkozunk, illetve beszélgetünk ma az Országgyűlésben. Mi Egerben és környékén sokra becsüljük a szőlőtermelőket és a borászokat, büszkék vagyunk rájuk, hiszen nagyon sok embernek és nagyon sok családnak adnak munkát, s ahogy mi fogalmazni szoktunk, a borral messze viszik Eger és a környékbeli települések jó hírnevét.
Tisztelt Országgyűlés! Az Egri borvidék képviselőjeként nemes kötelességemnek tartom azt, hogy minden, a borvidékünk szempontjából fontos szabályozási kérdésben ismertessem a véleményünket. Tisztelt Képviselőtársaim! A hegyközségekről szóló törvényjavaslat ilyen fontos, a borvidéket érintő új szabályozás tervezete. Mint ahogy azt már előttem többen elmondták, a hatályos hegyközségi törvény 1994-ben született meg az Országgyűlésben, ezért nem is kérdés, hogy új jogszabályra van szükség. Ennek lehetne sorolni az okait, mint ahogy meg is tették képviselőtársaim: az Európai Unióhoz való csatlakozás, az új szőlő- és borpiaci környezet mind-mind abba az irányba mutat, hogy a hegyközségi törvényt módosítani kell, új hegyközségi törvényre van szükség.
Tisztelt Ház! Az először bekerült javaslat nem véletlenül csapta ki a biztosítékot, de az előterjesztő bölcsességét dicséri, hogy mostanra egy letisztultabb, vállalható anyag került elénk. Jómagam egy párbeszédre hívtam az Egri borvidék borászait, hogy mondják el, mit tapasztaltak a hegyközségi rendszer működésével kapcsolatban 1995 óta, hiszen végül is mégiscsak ők élnek és dolgoznak ebben a keretben. Abban, tisztelt képviselőtársaim, teljes volt a konszenzus a borászok között, hogy a mostani szabályozás egyértelműen idejétmúlt, és mindenképpen változtatásra, módosításra szorul. Abban is teljes volt az egyetértés, hogy ha már változtatunk, akkor ne csupán toldozgassuk-foldozassuk a jogszabályt, hanem csináljunk egy újat - újat, ésszerűt és időtállót. A borászok megfogalmazták, hogy a származás- és eredetvédelem a legfontosabb, méghozzá azért, mert pusztán ebben a mezőben tudunk versenyképesek lenni például a chilei vagy az olasz borokkal szemben.
Az előttünk fekvő anyag fontos üzenete, hogy a hegybíró státusát rendezi. Jelenleg ugyanis a hegybíró választott tisztségviselő, akinek az érdekvédelem és a hatósági ügyek vitele egyaránt feladata. A hatósági ügyekben eljáró hegybírót a mostani tervezet függetleníti a hegyközség tagságától. Én azt jegyzem meg - és ezt szintén elmondták a borászok -, hogy a gyakorlatban száz százalékban valószínűleg nem fog tudni megvalósulni a törekvés; ez mindenképpen jó és üdvözlendő.
Fontos szabályozási pont a tagságból eredő érdekek képviseletének megjelenései formája. Jelesül a borászok azt kérték, hogy csak azok a termelők szóljanak bele a döntésekbe, akik helyben végzik a tevékenységüket, ugyanis sokszor előfordult, hogy a szőlőterülettel nem rendelkező felvásárlók alakították a dolgokat, s ez mégsem volt így rendjén.
A javaslat legfontosabb vívmánya - erre mindegyik képviselőtársam kitért, üljön akár a kormánypárti, akár az ellenzéki padsorokban -, hogy ez a tervezet bevezeti a területalapú szavazati jogot. Megkezdett hektáronként létesül majd a szavazati jog. Ez mindenképpen igazságosabb érdekérvényesítést tesz lehetővé, mint ahogy az napjainkban van, ráadásul a különböző szavazási procedúráknál a fontos döntéseket megelőzően tiszta viszonyokat teremt, hiszen a közgyűlésben csak az szavaz, akinek nincs járuléktartozása és a kötelező adatszolgáltatásnak eleget tett. Szintén fontos előrelépés a szavazati jog maximalizálása.
Jómagam módosító javaslatokat nyújtottam be a tervezethez. Az egyik módosító javaslatom rövid lényege az, hogy a hegyközségi járulék alapjának a meghatározását szabályozza azért, hogy ne lehessen azt a borászokra nézve diszkriminatívan meghatározni. A másik módosító javaslatom arra irányul, hogy az EGT-országokból importált továbbfeldolgozási célú borokra is kiterjedjen a járulékfizetési kötelezettség. Ez terveim és reményeim szerint majd kiküszöböli a magyar termelők versenyhátrányát.
Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani jogszabálytervezet legfontosabb pontjai összegezve: a területalapú érdekképviselet, a hegybírók szerepének rendezése, a hegyközség, borvidék, borrégió hármas egysége és a versenyképesség erősítése a külföldi konkurenciával szemben, valamint az eredetvédelmi kérdések.
(18.50)
Ahogy Tiffán Zsolt előterjesztő is fogalmazott: ez egy reformfolyamat, aminek ez az első lépése. Azt kell hogy mondjam, hogy az új hegyközségi törvény mindenképpen mérföldkő. Mi az Egri borvidék részéről természetesen a további párbeszéd hívei vagyunk, és sürgetjük a további reformokat. Engedjék meg, hogy én magam is köszönetemet fejezzem ki Tiffán Zsoltnak és kollégáinak azért, hogy ezt az anyagot letették az asztalra. Köszönetemet fejezem ki a minisztérium vezetőinek, munkatársainak, akik szintén részt vettek ebben a nagyon komoly egyeztetésben, illetve a köszönjük a párbeszédben részt vevő borászok, illetve szakmaközi szervezetek véleményét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés