DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Figyelve a most kialakult vitát, Révész Máriusszal számos dologban egyetértünk, ugyanakkor azért több szempontból árnyalnám a képet.

(17.50)

Az egyik, amit ő mond a lemorzsolódás kapcsán, valóban így van, ez a 30 százalék. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet, hogy már akkor - mármint az előző kormányzati ciklus alatt - elindult egy változás a hároméves képzés kinyitásával, tehát az úgynevezett előrehozott szakképzéssel. Ez egy lehetőség volt. Véleményem szerint - és én úgy gondolom, hogy ezt önök is elismerik, mert erről beszélünk bizottsági keretek között - szinkronban vagyunk. Ott van a különbözőség - bár nem vagyok benne biztos, ha ezt a gondolatot továbbvisszük, önök markánsan kitartanak valamennyien amellett, ami most történik, mert szerintem önök között is differenciált a helyzet -, hogy én személy szerint is vitatom, hogy az-e a megoldás, hogy most általánossá tesszük a hároméves képzést. Véleményem szerint nem, sőt szerintem önök között is vannak, akik azt mondják, hogy ez nem szerencsés.

Gyakorlatilag a képzésnek sokszínűnek, rugalmasnak, átláthatónak, átjárhatónak, egymásra épülőnek kellene lenni. Nézzük meg, hogy most milyen a képzési struktúra! Tehát jelenleg működik a kettő plusz kettő, működik a hároméves képzés, működik a szakközép-iskolai képzés. Ugye a szakközép megmarad, közben gyakorlatilag a szakképzésnél, a szakiskolánál önök a hároméves képzést teszik általánossá. Véleményem szerint ez nem helyes, egy differenciált, sokszínű, rugalmas képzésre volna szükség. Tehát ebben az irányban kellene végiggondolni a következő időszakban. De majd, gondolom, lesz mód még ezt folytatni. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu