SPALLER ENDRE (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Én jobb véleménnyel leszek erről a törvényről, mint az előttem szóló, ami valamelyest összefüggésben van azzal, hogy nem a beszédem hatodik percében kezdek el a törvényről beszélni, hanem rögtön az elején.

Az oktatásnak és a képzésnek megkülönböztetett szerepe van a foglalkoztatási gondok megoldásában. A piacgazdaság fejlődése szempontjából alapkövetelmény a munkavállalók korszerű szakképzettsége, megfelelő szakmai felkészültsége.

(17.20)

Nyilvánvaló, hogy a munkaerő-piaci folyamatokat elsősorban az oktatás és a képzés kiterjesztésével, illetve eredményességének javításával lehet fejleszteni. A hazai piacgazdaság folyamatos fejlődése szempontjából is alapkövetelmény, hogy a munkavállalók korszerű szakképzettséggel rendelkezzenek, illetve a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő legyen a szakmai felkészültségük.

A tavaly elfogadott új szakképzési törvény számos problémájára és régóta nem kezelt kihívására született válasz. Az új törvény átláthatóbb, logikusabb rendben szabályozza a szakképzést, amelynek központjában a duális képzés áll. Megvalósult a tanulószerződés rendszerének további erősítése, érdekeltebbé váltak a gyakorlati képzők a gyakorlati képzésben, és a törvény nyári módosításával 2012 szeptemberétől már a kilencedik évfolyamtól is köthető tanulószerződés az iskolában. Ezzel együtt pedig a tanulói jogokat és garanciákat is megerősítettük.

Jelen törvényjavaslat tovább erősíti a duális szakképzés kiterjesztését, noha alapvető változást nem eszközöl a kialakult szabályozási rendszeren. Könnyebbé teszi a szakképzésben dolgozók, a tanulók és a gyakorlati képzők boldogulását a képzéssel kapcsolatos feladataik ellátása során. Alapvetően tehát egy olyan módosításról van szó, amellyel egyrészt világosabbá és érthetőbbé válnak az iskolák, szakképzésben érintettek feladatai, másrészt olyan szabályokkal egészül ki a törvény, amely az állami feladatellátásban bekövetkező változásokhoz igazodik.

Mik is ezek a változások? A felnőttképzésről szóló törvény módosítása olyan feltételeket szab az uniós és állami pénzből támogatott felnőttképzések tekintetében, amelyek átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé teszik ezeket a képzéseket. Mindenképpen támogatható tehát az a törekvés, amely már a képzés során szankcionálja azt, ha egy felnőttképző cég állami támogatás mellett nem az előírásoknak megfelelően valósítja meg a programjait. Ilyen esetekben nemcsak a vizsgán derül ki a hiba, amikor a tanuló számára már behozhatatlan.

Az új adatszolgáltatási kötelezettség ennek megy elébe, és megteremti az ellenőrzés azon lábát is, amelynek hiánya az eddigi években visszaélésekre adott lehetőséget. A törvényjavaslat tehát régóta szükséges kontrollt helyez el a felnőttképzés rendszerében, amelyet mindenképpen támogatandónak ítélek.

A szakképzésről szóló törvény módosításának szükségességét az azt alkalmazók jelzései is alátámasztják, emellett olyan kérdésekre is választ nyújt a törvényjavaslat, amelyek a szakképző iskolák 2013. január 1-jétől történő állami fenntartásba és működésbe vételéhez kapcsolódnak.

Jól látható a javaslatból, hogy még felhasználóbarátabbá teszi a tavaly kihirdetett és egyébként komoly előrelépést jelentő új szakképzési törvényt. Hogy csak néhány példát említsek, a javaslat deklarálja, hogy minden esetben ingyenes, tehát minden esetben ingyenes az iskolai rendszerű szakképzésben való részvétel a halmozottan hátrányos helyzetű és a meghatározott sajátos nevelési igényű tanulók részére. Ugyanezt az ingyenességet biztosítja a második OKJ-s szakma megszerzése tekintetében is az enyhe értelmi fogyatékosok és az egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók részére.

Folytatható a sor azzal, hogy pontosan meghatározásra kerül azon tanulók köre, akiknek szintvizsgát kell tenni, mielőtt olyan külsős tanműhelybe kívánnak tanulószerződéssel menni, amely nincs elzárva a valós termelési körülményektől. A javaslat világosan meghatározza, hogy a nyári szakmai gyakorlaton részt vevő tanuló pénzbeli juttatását, mondjuk, fizetését annak kell fizetni, akinél a diák a termelési gyakorlaton van, nem pedig az iskolának. Letisztultabbá és pontosabbá válnak a tanulószerződés és az együttműködési megállapodás tartalmára és megkötésére vonatkozó előírások, így a gyakorlati képzés alapját jelentő dokumentumok megfelelő hátteret biztosítanak továbbra is a képzésnek.

Külön örömmel tölt el, hogy a törvény tartalmazni fogja, hogy a tanulószerződés csak a szakmai vizsgáig tartó, azaz a képzés hátralévő teljes időtartamára köthető. Ezzel kiküszöbölhető az, hogy egyes gyakorlati képzők a képzés vége előtt sorsára hagyják a tanulót, amikor már nincs rájuk szükségük. Így a tanuló olyan helyzetbe kerülne, hogy bizonytalanná válna a szakmai vizsgára való eljutása. Mindez a német és osztrák mintán alapuló duális szakképzés olyan alapelvének a kiszélesítése, amely nélkül nem képzelhető el munkaerő-piaci igényeket kielégítő szakképzés.

A sort lehetne folytatni, azonban olyan sok apró változás járul hozzá a szakképzési törvény jobbá tételéhez, amelyeket ezek az előbb felsorolt példák szemléltetnek. Talán egyet érdemes még itt kiemelni, azt, hogy az átutalás a tanuló részére teljesíthető akkor is, ha neki nincsen bankszámlaszáma, csak a szülőjének, gyámjának. Apróságok ezek, de a hétköznapi életben sok bosszúságtól kímélik meg az intézményeket és a tanulókat egyaránt.

Tisztelt Országgyűlés! Fontos eleme a törvényjavaslatnak, hogy kitér azokra a sajátos kérdésekre, amelyek az állami fenntartásba vételt a szakképzés oldaláról rendezik, így a szakképző iskola fenntartásának előírásai, főleg ha azok valamely térségi integrált szakképző központ keretében működnek, megnyugtatóan kerülnek megfogalmazásra, szemben azzal, amit a képviselőtársunk az előbb mondott. Ezekhez olyan átmeneti szabályokat rendel segítségül, amely nélkülözhetetlen az állami működésbe vétel kapcsán. A törvény jól kiegészíti és javítja a korábban elfogadott szakképzési törvényt anélkül, hogy annak alapelveit megsértené.

Az általam felsorolt példákat, azt hiszem, mindannyian tudjuk támogatni. Kérem, hogy ugyanígy mindannyian támogassuk ezeket a jobbító szándékú javaslatokat.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu