DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! A kormány döntött, és a megoldás rövid távon a 6,3 milliárd forint összköltségű Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja. Ez a fejlesztés pótolni tudja a Duna Bősnél történt átkormányzása okozta vízhiányt, csökkentve a természetvédelmi területeken kialakult káros hatásokat. A projekt nyomán hatékonyabbá válik az árvízvédekezés feltételrendszere.
A 6,2 milliárd forint összköltségű szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése megnevezésű projekt célja az alsó-szigetközi hullámtéri és mentett oldali medrek rehabilitációja. A vízpótló hálózat kialakulásával biztosítható lesz az értékes élőhelyek vízellátása.
A két nagy projekt végrehajtása a jelenlegi helyzet nagymértékű javításával mindenképpen a Szigetköz érdekeit fogja szolgálni.
Ugye, figyelték, hogy nem fejből mondtam, hanem nyolcadik alkalomra felolvastam azt, amit hétszer elmondtam már a korábbiak során?
Tehát nem lesz majd a jövőben megoldás, mert megoldás már van, de nemhogy van megoldás, hanem a kivitelezése zajlik, és 2014. október végéig befejeződik. 13 milliárd forint az oldalágak - ha szükséges - kotrására, rendezésére, ha kell, akkor a műtárgyak felújítására, újak megépítésére szolgál. Nem véletlenül történnek a dolgok. Ugyanakkor ne tessék úgy csinálni, mintha majd lenne megoldás - itt a megoldás arra a helyzetre, ami most van: a kevés víz helyzetére.
(12.50)
És akkor, elnök úr, már csak egy feladatom maradt a vita ezen szakaszában, hogy reagáljak arra a felvetésre, hogy a jövőben mit kellene csinálni. Nem most, mert most ezt, azért, mert ez műszakilag korrekt, környezetvédelmileg korrekt, a szigetközi emberek érdekeit szolgálja, a térség érdekeit szolgálja. A következő: nyilvánvalóan önök is megtapasztalták... (Jelzésre:) Elnök úr, akkor majd folytatom egy másik kétpercesben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés