DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tarnai képviselő úr nagyon rafináltan érvelt. Aki a formállogika szabályaiból kilép, az esetleg még el is hinné, hogy igaza van. Tisztelt képviselő úr, a mi időnkben nem így volt. Amikor mi kormányon voltunk, akkor a közigazgatási hivatalok élén nem ültek pártpolitikusok, sőt, jogszabály kizárta.

Az ön érvelése semmilyen választ nem adott arra, hogy miért van szükség a járási hivatal élén pártpolitikusra. Semmilyen érvet nem adott. Ugyanis abban önnek tökéletesen igaza van, én sem állítottam egy másodpercig sem azt, hogy ha valaki jó ügyintéző és kiváló hatósági határozatokat tud hozni, de nincs vezetői képessége, akkor nem alkalmas járási hivatalvezetőnek. Ebben önnek tökéletesen igaza van, én sem mondtam mást. Csak azt mondtam, hogy nem kell pártpolitikust odaültetni.

Egyébként attól, hogy valaki országgyűlési képviselő, még egyáltalán nem biztos, hogy jó vezető, egyáltalán nem biztos. Azt gondolom, hogy semmi szükség arra, hogy az országgyűlési képviselők, vagy fideszes polgármesterek, vagy megyei közgyűlési elnökök kapjanak felmentést az összeférhetetlenség alól, illetve egészen pontosan kapjanak - ha erre a módosító indítványra utalok - felmentést a közigazgatási szakmai gyakorlat alól, és betudják neki a képviselőséget. Erre ilyen válasz nem érkezett.

Meggyőződésem, hogy a képzett közigazgatási szakemberek között van nagyon sok, aki alkalmas vezetőnek. Tegyük fel például, hogy egy hatósági ügyben, ahol két jogász kolléga vagy igazgatásszervező különböző következtetésre jut, és az egyik megadná, mert úgy látja, hogy a törvényi feltételek teljesültek, a másik meg nem. Ilyenkor az első számú felelősnek kell adott esetben dönteni. Semmi szükség arra, hogy legyen egy szuperszervező, aki politikailag majd mond valamit, és a helyettes az, aki kimondja a szakmai verdiktet. A világon semmi szükség rá. Szakmai tudásra lenne szükség, nem politikai klientúraépítésre. (Gúr Nándor tapsol.)

Forrás: parlament.hu