DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Én makacsul hiszek abban, hogy erről a témáról lehet úgy is beszélgetni, hogy nem sértegetjük egymást. Kedves Demeter Ervin képviselőtársam, soha nem mondtam, és soha nem gondoltam azt, hogy csak az lehet szakértő, aki szocialista.

Sőt, azt sem gondoltam, hogy csak az lehet demokrata. Ellenben azt gondoltam, hogy a politikusi tisztség, az, ha jól végzi valaki a dolgát, az nagy tisztesség, ugyanis hogy valaki politikus legyen, no pláne főállásban, az az emberek bizalmából származik. Nem tudok annál nagyobb dicsőséget és politikai eredményt fölsorolni a saját életemből, mint azt, hogy 2010-et kivéve minden alkalommal egyéni képviselőnek megválasztottak. Szerintem ez egy nagy dicsőség.

De különbség van a között, hogy milyen helyeken van szükség politikusra, és milyen helyen van szükség hozzáértő szakemberekre, akik nem pártpolitikusok. Én mindösszesen ennyit állítottam, és nem többet. És azt gondolom, hogy a Fidesz soraiban is vannak felkészült, közigazgatáshoz értő emberek, és vannak olyanok is, akik csak azért állnak sorba egy tisztségért, mert másutt nekik nem jutott. Tehát szerintem nem kellene összekeverni a dolgot. Nem kellene fölöslegesen fröcsögni, vádaskodni, én sem tettem ilyet, és nem is fogok, mert nem stílusom.

De azt gondolom: attól, hogy nekem és az én pártomnak az a véleménye, hogy vannak olyan tisztségek, amelyeket összeférhetetlenné kell tenni egy pártpolitikai megbízatással, attól még mi nem gondolunk semmi eretneket, egyszerűen ez a véleményünk. És ma is állítom, hogy a kormányhivatalok élén nem országgyűlési képviselőknek kellene ülni, hanem elkötelezett kormánytisztviselőknek, ők is meg tudnák jól csinálni a dolgokat. És korábban köztisztviselő dolgozóként nyugodtan mondhatom azt Tarnai képviselő úrnak, másnak is, hogy a köztisztviselők meg a kormánytisztviselők elkötelezettsége, a mindenkori kormány iránti lojalitása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és a törvények tisztelete Magyarországon erős. Ez az önök szerencséje.

Forrás: parlament.hu