KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A minap egy ismerősöm vitt ki kocsival a vasútállomásra, és közben rámutatott egy mentálisan leépült kéregető magyarra. Tudod, ki ő? - kérdezte. Majd nemleges válaszomra felvilágosított, hogy valaha katonatiszt volt, és 50 évesen nem kapott semmilyen munkát. Most emeli a statisztikai létszámot a hajléktalanok, nyomorgók százezres táborában.

Egy teljes középosztály eltűnt. Vannak a nyomorgók, a gyarmattartók rabszolgái, akik minimálbéren tengetik életüket, és van az elit, a felső tízezer. Amíg a nagyobb társadalmi csoport kukázik, kutyakaján, csirkelábon, farháton és kannás boron él, ruházata a Nyugatról behozott kilós ruha vagy a kínai ruha, a lakásában fagyoskodik, addig a nemzeti vagyonunk elrablói Gentleman-katalógusból öltözködnek, és nem is sorolom a többit.

A vonaton, felütve egy újságot, a következőket olvasom: Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba. Majd lejjebb a kutatást végző közgazdász egy újságnak elmondta: szinte példátlan, hogy egy ország a teljes adósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik.

A borzalmas társadalmi szakadék bemutatása után kérdezem, hol vannak a Ganz Ábrahámok, a Weiss Manfrédok és a többiek, akik munkahelyeket és még sok értékes dolgot teremtettek. Motorvonatot gyártottunk a hazai piacra és számos országba. Ganz Ábrahám itt alapozta meg híres cégét, amely több mint száz évig üzemelt, ezek után felfoghatatlan, hogy lehetett a magyar nemzeti vagyont így kiárusítani és az ország lakosságát ilyen nyomorba süllyeszteni.

A válasz kézenfekvő. Úgy, hogy ezek az emberek nem magyarok, hanem rablók és bűnözők. Ha a kimenekített 242 milliárd dollár az országban marad és ebből munkahelyet teremtettek volna, akkor meg sem érezzük a világválságot.

Ezer év alatt többször is kirabolták országunkat az idegenszívűek. Történelmünk egyik nagy tragédiája Mohács. Az ország kínkeservesen ugyan, de ezt is túlélte, kiheverte. Mária országát évszázadokon keresztül kihasználták, kizsákmányolták. Trianon után a megcsonkított országon belül a nemzeti vagyon még megmaradt. A Horthy-korszak kinyögte a 200 millió aranykorona jóvátételt, majd az istenadta nép felépítette az országot.

Az ország a nyolcvanas évekre gazdaságilag ismét talpra állt, megerősödött. A probléma akkor kezdődött, amikor beindultak a szabadkőműves hitelcsapdák. Nagy hibának tartom, hogy nem készült nemzeti vagyonleltár, így a módszerváltás után a törvény erejével és védelmével nyitva hagyott kiskapuk lehetőséget biztosítottak a nemzeti vagyon privatizálására, elrablására és az olajból való eredeti tőkefelhalmozásra.

(20.40)

Egyesek irdatlan vagyonok felett rendelkeznek, ki is adták magukról "A száz leggazdagabb magyar" című összeállítást. Megjegyzem, hogy nem száz, hanem több ezer fő van, akik a nemzeti vagyon kirablásából, értékesítéséből, a korrupcióból, a spekulációból, az adócsalásból, a kisemberek becsapásából és az államilag garantált uzsorakölcsönökből harácsolták össze hatalmas vagyonukat. Tisztelet a kivételnek, mert nem mindegyik gazember. Bizonyára sokaknak ismerős Henry Ford híres mondása: csak azt ne kérdezd, hogy az első millióm honnan származik, a többivel már el tudok számolni. Így van ez most is, amikor off-shore cégekből visszahozott milliárdoknak adóba csak a 10 százalékát kell befizetni, és a megmaradt 90 százalék már tisztára is lett mosva.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az itthon maradt magyar nép csak akkor tud talpra állni, ha megtörténik a teljes elszámoltatás, a teljes ügynöklista nyilvánosságra kerül, megtisztítjuk a közéletet, kilépünk a velejéig romlott Európai Unióból, és egy teljesen új gazdaságpolitikát alakítunk ki. Reménykedjünk, hogy a maják jóslata beválik, és eljön 2012. december 21-e, mely sokak szerint a magyarság spirituális kiemelkedésének a kezdete.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu