JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Álvita az, amit Turi-Kovács képviselő úr felvet, tudniillik azt a követelményt, amely a kifogástalan életmódra vonatkozik és a rendőrrel szemben támasztják, mi nem kifogásoljuk, képviselő úr. Ne állítsa úgy be, mintha mi azt mondanánk, hogy ez nem követelmény. Mi azt mondjuk, hogy ha valaki nemzetbiztonsági ellenőrzésen átesik, amely szigorú és alapos - a parlament sok képviselője is átesett rajta és néhány meg is bukott; ez egy ilyen ellenőrzés -, akkor mi szükség van még mellette a kifogástalan életmód ellenőrzésére. Ez volt a felvetés, és azt gondolom, hogy ebben kell distanciát tenni. Még egyszer mondom és nagyon határozottan, eszünk ágában sincs arra kérni a kormányt, hogy ilyenfajta engedményt tegyen, ami a kifogástalan életmódot illeti. Az ellenőrzés módja és ezek hatványozott volta támaszt bennünk aggályokat.
A hallgatói javadalmazás, motiválás, előmenetel szempontjából meg alapvetően téves az, amit a képviselő úr mond. Nem az a téves, hogy egyszerre van szükség nagyon jól felkészült, szellemi és elméleti értelemben felkészült rendőrre, olyanra, aki a praxisát majd kiválóan alkalmazza és végzi, hanem arról a motiválásról, ami a leendő intézményben a hallgatót arra ösztönzi, hogy mindent adjon bele. Nekünk - de a magyar kormány rendőrségének sem - nem mindegy az, hogy alulmotivált egy hallgató és az "éppen átmegyek" hangulatra törekszik, vagy pedig a legtöbbet hozza ki magából.
Köszönöm a türelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés