DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden, engedjék meg, hogy a magam, illetve a képviselőtársaim nevében szeretettel fogadjuk a világosiakat Somogy megye területén, illetve legyenek majd a mi megyénk lakói, hiszen a szélén lesznek, mint ezt korábban mondta a képviselőtársam, ezután is.

Viszont egy nagyon komoly dologról essen szó - azt hiszem, itt van a település orvosa is -, a biztonságról is, ne csak arról, hogy ez milyen politikai, ilyen, olyan, amolyan húzás, játék, játszma és így tovább. Volt itt néhány kardcsörgetés ma este. Azért azt ne felejtsük el, hogy a világosiak egészségügyi ellátása lényegesen jobb helyzetbe kerül, ha azt vesszük, hogy tíz-egynéhány kilométeren belül egy nagyon színvonalas kórház van a siófoki kórház tekintetében, sőt onnan odébb, jelenleg mintegy egy óra távolságban ugyan, de egy olyan kórház van, a Kaposi Mór Megyei Kórház Kaposváron, ahova még Bakonybélről is hoznak vizsgálatra beteget sok esetben. Hadd mondjam azt, hogy ténylegesen jobb lesz és javulni fog az ellátásuk.

Azt meg csak magunknak mondom, akik járunk hazafelé, vagy a kaposváriaknak mondom, akik járnak hazafelé Kaposvárra, hogy mi is jól jártunk, hiszen ezentúl közelebb lesz majd a megyénk, hiszen az autópályán előbb lesz kitéve az a tábla, hogy Somogy megye.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu