GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatnám egy mondatban, hogy a frakciónk támogatja ezt az előterjesztést, egyetértünk vele.

De amiért mégis szót kértem, azt az államtitkár asszony, Bóka képviselő úr és Kovács Zoltán is elmondta, hogy valójában létezik egy probléma, ami, azt mondanám, évtizedek alatt alakult ki. Most lehetne egy hosszú felsorolás, hogy oktatás, egészségügy, munkahely, közszolgáltatások, közlekedés, minden szóba jött, én még a földrajzi adottságot is hozzátenném, és azt gondolom, hogy ez egy természetes törekvés egy felelős önkormányzati vezetéstől, amikor most már a kialakult járásokat is figyelembe véve szeretnék önmaguk számára, az általuk képviselt emberek számára a lehető legoptimálisabb helyzetet kialakítani.

Én Nagykanizsa térségét ismerem, és mondhatom így - némi pongyolasággal -, hogy kifli alakban minden egyes település a somogyi oldalon közelebb van a városhoz. Odajárnak dolgozni, közlekedésileg ezt tudják megközelíteni, sokkal közelebb van, mint az új járási székhelyhez.

Talán emlékszik az államtitkár asszony is, hogy abban a vitában, amikor a választókerületek kapcsán is vitatkoztunk arról, hogy lehet-e külön járás, vagy hogyan kell ezt összhangba hozni, azt gondolom, a hatályos törvény azt lehetővé teszi, amit megfogalmaztak - és ebben egyetértek -, hogy ez ne lehessen pillanatnyi politikai hangulat, hanem tényleg elemzéssel alátámasztható legyen, hogy az adott körülmények mind fennállnak. Ebben az esetben viszont - és még itt is azt mondom, az, hogy a hatályos törvény csak nagyon ritkán teszi lehetővé, tehát nem lehet minden héten ilyen javaslattal élni, sőt nem lehet a babaruhát pillanatok alatt visszacsinálni - annak a lehetőségét az államtitkár asszonytól kérem, hogy igenis gondoljuk végig, hogy hogyan nyitjuk meg ott a lehetőséget, ahol erre tényleg olyan igény van, és ahol ez alátámasztható, ott viszont tegyük könnyebbé.

Mint ahogy itt is mutatja a példa - azt hiszem, Bóka és Kovács képviselő úr is elmondta -, hogy milyen hosszú folyamat volt egy népszavazás megszervezése, azt gondolom, hogy ez egy településen belül is konfliktust gerjeszt. Sokkal egyszerűbb, ha a testület, tudatában annak, hogy amit akar tenni, azt azért teszi, mert - amennyiben ezt alá tudja támasztani megfelelő normatív mutatók alapján, akkor ezt tegyük lehetővé. Ezt kérném, hogy ebben az irányban gondolkodjon a tárca.

Most ezt az előterjesztést, ahogy mondtam, mi támogatjuk. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu