MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Belügyminiszter Úr! A hatvani rendőrkapitányság munkatársai 2012. november 22-én egy összehangolt bűnügyi akciót hajtottak végre, amelynek során 12 főt előállítottak pszichotrop anyaggal, illetve kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt.

Az előállítottak családtagjai, ismerősei összeverődtek a rendőrkapitányság épülete előtt, agresszív magatartást tanúsítva megpróbáltak behatolni a hatvani rendőrség területére. A rendőrség ezt a szándékot - nagyon helyesen - határozott fellépéssel megakadályozta, és felszólította az összegyűlteket arra, hogy fejezzék be a garázda, agresszív magatartást. A felszólításnak a mintegy 40 fős társaság természetszerűleg egyáltalán nem tett eleget, sőt, a hangadók "támadjuk meg a rendőrséget, robbantsuk fel a rendőrséget!" felkiáltásokkal továbbra is támadó magatartást folytattak.

A csoportosulásból a rendőrkapitányság kerítését rángató, az azon átmászni megpróbáló hangadókat a rendőrök kiemelték. A rendőri intézkedésnek ellenszegülő, az igazoltatást megtagadó, rendőrökre támadó személyek közül öt főt közterületen, később pedig egy újabb személyt a közeli épületben fogtak el és állítottak elő. A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőri intézkedés törvényes, szakszerű, az arányosság követelményének megfelelő volt, nem került sor az állításokkal szemben sorozatos rendőrattakra, bántalmazásra.

A rendőrség szerint azonban, idézem: "valótlan állítások, csúsztatások, szándékos ferdítések, hangulatkeltés szerepelt az eseményekről szóló tájékoztatásokban". A rendőrség ezt azt követően közölte, hogy honlapján a Társaság a Szabadságjogokért, vagy úgy is mondhatnám, hogy a társaság a bűnözők jogaiért az MTI-hez eljuttatott egy közleményt, amely szerint a rendőrség minden törvényes eszközt felülírt és áthágott. A TASZ egyébként biztosra ment jó szokása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) szerint: feljelentette a rendőröket, és kezdeményezte a Független Rendészeti Panasztestület eljárását.

A kérdésem az: mit kíván tenni a kormány vagy a Belügyminisztérium az ilyen liberális felforgatókkal szemben? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu