DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Akkor lenne igaza Puskás képviselő úrnak ezzel az érveléssel, ha a parlament nem tárgyalta volna meg és nem fogadta volna el a T/7677. számú törvényjavaslatot, amely a költségvetést megalapozó törvényekről szóló törvényjavaslat volt. Láthatóan belekerültek egy olyan zavarba a nagyon stabil júniusi beterjesztés, az azt követő tárgyalás, majd a szeptemberi elhalasztást követően, hogy itt még merültek fel törvények, amelyeket módosítani kellene. Az a baj, hogy így nem. Az a baj, hogy ezeket a törvényeket rendesen végig kellett volna vinni egy normál törvénymódosítási eljárás során. Tudom, hogy ez időigényes, tudom, hogy ez energiaigényes, de így nem lett volna szabad csinálni. Tehát nincs olyan, hogy egy megalapozó törvénycsomagot már az Országgyűlés elfogadott, azt a múlt héten megszavazta az Országgyűlés, ezért, ha úgy tetszik, akkor lehetett volna szavazni a mai napon a költségvetésről, bár igaz, hogy annál nem hozták be módosító indítványként.

Emlékezzen vissza, én a két héttel ezelőtti bizottsági ülésen kifejezetten kérdeztem azt, hogy vajon mikor fogják a költségvetési bizottság elé hozni a második, harmadik és negyedik Matolcsy-csomag tartalmát annak érdekében, hogy a költségvetés megalapozásaként ez bekerülhessen a javaslatba. Akkor nem tudták megmondani, végül így döntöttek, csakhogy ez nem felel meg a jelenlegi magyar érvényes jogszabálynak, és nem felel meg az alaptörvénynek sem. Ezért abban reménykedem és abban bízom, hogy a köztársasági elnök ezekre való hivatkozással ezt a törvényt nem fogja aláírni, hiszen nem teheti meg, ha törvénytisztelő.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu