GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én is hasonló helyzetben vagyok, mint képviselőtársaim: félig-meddig röstellem magam, hogy olyan tételeket mondunk el, amit elmondtunk az első törvényjavaslat benyújtásakor, de a vita megerősít abban, hogy mégiscsak kell hogy beszéljünk róla.
Ez a törvényjavaslat tökéletesen mutatja azt, ahogy a Fidesz-többség kormányoz. Fognak egy jó PR-ötletet, jelesül a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása, de valójában a törvény írott szövege köszönő viszonyban nincs az egésszel. Beszélhetnénk arról, hogy az elején olyan messzire mentek, hogy abban az üzletben, ahova egy fiatalkorú bemegy, addig ott másokat nem szolgálhatnak ki, amíg bent tartózkodik az üzletben. De hagyjuk!
Az, hogy kapkodó és felelőtlen, azon túl, hogy világossá vált, hogy mára és úgy, ahogy képviselőtársaim elmondták, tulajdonképpen egy piac-újrafelosztást hajtanak végre, állami segítséggel. És majd kitérek rá, hogy ezt miért teszik, miért kell ehhez most még külön újra hozzányúlni.
(20.50)
Aztán az elmaradt hatásvizsgálatok. Tisztelt Ékes Képviselő Úr! Ön most büszkén elmondta, hogy felfedezték, rentabilitási probléma van. Képviselő úr, ha a legelején megtették volna, hogy üzleti számításokat csinálnak, akkor most nincs ez a helyzet. De még tovább megyek az ön vonalán: ha eljutottak oda, hogy a nemzetire mázolt dohányboltban fedezetprobléma van, akkor miért nem tudnak eljutni odáig - csak azért, mert röstellnek újabb hatástanulmányt készíteni -, hogy mi lesz azokban az ön által is elmondott kis falusi boltokban és egyéb üzletekben, ahonnan ez a dohány elmegy. Ezek az üzletek egyszemélyes üzletek, ahol nagyon ki van számítva az, hogy hónapról hónapra mennyi bevételt kell elérni, hogy a rezsiköltségeit meg a bérének a járulékait az az egy személy ki tudja fizetni.
Önök most ennek egyetlen tollvonással egy hatalmas nagy pofont adtak. Játsszuk el, nem fogom felsorolni, hogy mi mindent lehet, mert Kovács Tibor is elmondta, de a tárház hihetetlenül gazdag. Tessék elgondolni, hogy az a borozó, ahol eddig lehetett dohányterméket venni, most mit fog csinálni! Urambocsá! kannás bort fog adni a minőségi bor helyett, mert valamivel pótolnia kell a kiesett veszteséget? Mi lesz a falusi boltban? Drágább lesz a zsemle, a kenyér és minden más, a napi megélhetéshez szükséges termék? Közben önök beszélnek a rezsicsökkentésről? Ez lényegesen nagyobb növekedést fog okozni, mint a 10 százalék, mert a mindennapi kenyérért kell majd többet fizetni, vagy - és tessék továbbmenni - bezár a falusi kisbolt, és akkor még utazni is fog, az már nem tíz lesz, hanem annak is többszöröse. Tehát egyszerűen nem is akarnak.
Itt van valami - amit itt megpróbált megfogalmazni Z. Kárpát Dániel is meg Ertsey Katalin -, igen, létezik valami olyan lobbierő, amit mi még nem látunk, önök tudják: akinek haszonhoz kell jutni, akinek üzlethez kell jutni, mindegy, hogy milyen áron, csak megtörténjen. Én ma már ott tartok emellett, hogy azt mondom, képviselő urak és hölgyek, hogy ez nem is arról szól, hogy ne dohányozz - fizessél koncessziós díjat meg jövedéki adót, és fogyaszthatsz, amennyit akarsz. Mert ha az eredeti szándék lenne érdekes, hogy az ember és a fogyasztó a fontos, akkor egészen más körülmények között lehetett volna ezt megtenni.
Még tovább megyek: szerencsejáték. Beszéltek itt a képviselőtársaim arról, hogy tudnak-e, rendelkeznek-e megfelelő anyagi erővel azok, akik ebben a nemzeti mázzal leöntött dohányboltrendszerben részt akarnak venni. Gondolják végig! A szerencsejátékhoz online feltételeket kell teremteni, megbízható online feltételeket, amihez pénz kell. (Kovács Tibor: A pénztárgéphez is az kell.) A pénztárgép már önmagában megbukott, tehát akkor itt most megint az van, hogy elhúztuk a mézesmadzagot.
De szeretnék továbbmenni. Nemrég meghívásra elmentem egy olyan helyre - amióta nincsenek játékgépek. Tudja, mi történik, képviselő úr? Kilószámra veszik a kaparós sorsjegyet, és a sörük mellett kaparnak egyfolytában, és miután egy picit nyernek, mennek vissza, és hozzák a következő kört. Tehát itt már - ahogy itt felsorolják ebben a javaslatban, hogy mi minden lesz - csak egy hiányzik: valamiért visszakoznak, még a játékgépet is beviszik, és akkor lesz egy érdekes klub, ahol majd lehet rumos kávét inni meg sok minden más egyebet.
Ön azt mondta, hogy az előző törvénynél való huhogásunk. Én akkor azt kértem Pálffy képviselő úrtól, hogy tegyen velem egy sétát itt a belvárosban, és megmutatom, hogy az iskolába menő gyerekek előtt az egyes üzleteknél hogyan állnak kinn az utcán kettesével, hármasával, ötösével, és dohányoznak, és ez a képlet még rosszabb. És önök becsukják a szemüket, és úgy tesznek, mintha ez nem lenne. Tehát a gyerek, akit meg akarunk óvni, és azt mondjuk, hogy talán a szülő is óvja, most azt látja, hogy az utcán ott állnak és dohányoznak hölgyek és urak, és amikor reggel megy, akkor is, meg amikor délután megy haza, akkor is. Ne tegyünk már úgy, hogy ezt nem látjuk! Ezt mindenkinek látni kell! Szóval, ez mindenről szól, csak arról nem, hogy a fiatalokat próbáljuk meg ebből a rendszerből kizárni.
Egy kicsit már érintettem a helyben fogyasztást. Tehát abban a pillanatban, ha a kávét helyben lehet fogyasztani, akkor már senki nem fogja tudni kordában tartani, hogy alkoholt is ne fogyasszanak helyben. Tehát ezek egy csodálatosan működő dohányzóklubok lesznek, ahova a fiatalok be fognak menni, üdítőt vásárolnak, és ki tudja, hogy mi más mindent nem.
A végére hagytam. Gondolják végig, hogy miért most kell arról beszélni, hogy mi lesz a hatálybalépésnél! És ezzel erősítem azt, hogy az önök számára az ember, a fogyasztó huszadrangú. Még az indoklásban is az van, hogy hát azért az üzleteket el kell látni, mert jövedékiadó-kiesése lesz a Kincstárnak, urambocsá!, ha netán valaki idő előtt abbahagyná a kereskedést, tehát inkább belehajtják abba, hogy még rendelj, és még tarts magadnál, majd inkább visszavesszük akkor, amikor a törvény valójában hatályba lép. Tehát nem tudok mit mondani erről, én csak kíváncsian várom a végét, mert ki fog derülni talán.
A befejező gondolatom lehet az, amit Ékes képviselő úr mondott, és hiszem, hogy szándékosan nem fejezte be a mondatot. A képviselő úr azt mondta, hogy nagyon sok pályázó van, én is így tudom, csak fejezzük be ezt a mondatot: pályáztak azok, akiknél eddig volt, és ma még reménykednek abban, hogy esetleg ők lesznek, de este a sötét szobában már azon gondolkodik, hogy mi lesz akkor, ha nem ő a nyertes, és ki kell vezetni a saját üzleti könyveiből ezt a tevékenységet.
Képviselő úr - úgy, ahogy Tóth Csaba képviselőtársam elmondta és Kovács Tibor, itt zajlott előttünk -, gondolják végig a földpályázati rendszert! Kovács 2. János, aki mondjuk, már tartott fönn egy gazdaságot, csinált egy korrekt üzleti tervet, mert számba tudta venni, hogy mennyi lesz a kiadása, és körülbelül mekkora bevételt tud elérni - ő nem nyert. Százalékban a legminimálisabb, ez a korábbi vitákban egyértelműen kiderült. Ki tudott nyerni az üzleti tervvel? És itt ez a pontok 50 százaléka. Az, aki felelőtlenül le tudja írni, hogy 100 egység bevételem lesz, 5 egység kiadásom lesz, és 95 százalékos fedezettel fogom tudni csinálni az üzletet. És megint csak hivatkozom Tóth Csabára, hogy ki lesz az, aki ezt valaha valahol majd ellenőrizni fogja, hogy ő egy hamis üzleti tervvel megkapta a pontok maximumát, és megszerezte azt az n számú boltot, ahol még urambocsá! sápot is fog szedni azoktól, akik az adott egyszemélyes kis boltban dolgoznak.
Még egyszer hadd mondjam, és tényleg gondolják végig: amíg itt csak dohányról volt szó, addig az néhány négyzetméter, de abban a pillanatban, ha itt alkohol, kávé és más egyebek vannak, már sok négyzetméter, sokkal nagyobb rezsi, és gondolják el, hogy a pályázati határidő lejárt. Hogyan készítették, akik üzleti tervet készítettek? Azért pénzt fizettek, képviselőtársaim! Most újra fognak fizetni egy újabbért? Ezt nem lehet elfogadni! A legegyszerűbb lenne, úgy, ahogy van, az egészet letörölni, és újra dugjuk össze a fejünket, mert a vitából akkor is és most is látszik, hogy abban, hogy a fiatalkorúak dohányzását visszaszorítsuk, egyetértünk, de nem tudunk egyetérteni egy ilyen katyvaszban.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés