DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2002-2010 között időszak kártevéseit nemcsak gazdaságpolitikai szempontból, hanem emberi jogi szempontból is megszenvedte az ország. Nagyon sokszor hoztuk ezt már szóba itt a Házban is, és kétségkívül a kormány tett is a 2006 őszi jogsértettek jóvátétele érdekében jelentős lépéseket, azonban vannak olyan meghurcoltjai ennek az időszaknak, akik még a mai napig nem kaptak kártérítést, annak ellenére, hogy nyilvánvaló, hogy jogsértés történt velük szemben a Gyurcsány-Bajnai önkényuralmi időszakban. Ezt ráadásul megállapítja és rögzíti tételesen az emberi jogi bizottság 2010. december 8-án elfogadott jelentése, amely feldolgozta ennek az időszaknak a jogsértéseit.

Engedje meg, hogy idézzek egyet: a legnagyobb mértékű jogsértés a 2006. őszi vérengzéseket követően a 2009. július 4-ei gárdistatüntetés erőszakos feloszlatása volt. 216 embert állítottak elő, köztük Vona Gábort, a Jobbik elnökét, a gárdisták akkori vezetőjét, és erről tételesen kimondta a Fővárosi Bíróság, hogy ez egy jogellenes feloszlatás volt. Idézek a jelentésből: "Jogellenes a 216 tüntető előállítása, részükre kártérítés jár."

Kérdezem, államtitkár úr, hogyan lehetséges az, hogy a mai napig az ebben az ügyben folyó perekben a rendőrség képviselői a mai napig védik ennek a Bajnai-korszaknak a jogsértését, amelyért egyébként Bencze József akkori országos rendőrfőkapitány a felelős, aki most jelenleg jól megérdemelt macedón nagyköveti tisztségét tölti be, az önök idejében került megválasztásra.

Kérdezem tehát, hogy kívánnak-e határozott lépéseket tenni annak érdekében, hogy ezek az emberek jóvátételhez jussanak. El kell mondanom, hogy még a Gyurcsány-időszakban is volt arra példa, hogy durva jogsértést, tehát a Medgyessy-időszak jogsértését, a gesztenyéskerti jogsértést egyezséggel tudták elhárítani a jogsértettek számára.

Tehát kérem azt önöktől, hogy változtassanak ezen, ne védjék az önkényuralmi időszak (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) jogsértéseit, hanem adják meg a jóvátételt a teljes 2002-2010 közötti összes jogsértett számára. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu