DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon szépen köszönjük a képviselő hölgyeknek és uraknak, hogy ebben a részletes vitában részt vehettünk, és az ajánlási pontokhoz érdemi szóbeli kiegészítéseket fűztek. Természetesen valamennyit megfontoljuk, és vannak olyan módosítási javaslatok, amelyeket a bizottsági módosítóba egy kissé átszerkesztett, mondjuk úgy, hogy jobbított formában már beemeltünk, és az alkotmányügyi bizottság már el is fogadta a mai napon.

Nem rabolnám az időt, hogy minden ajánlási ponton végigmenjek, de azt gondolom, fontos megemlíteni, hogy volt az ajánlásoknak egy olyan része, amelyek nem házszabályszerűek. Ezeket nyilvánvalóan el fogjuk vetni, a bizottságban is elvetettük. Azonban van az alapvetésekhez lényegében a Jobbik Magyarországért frakciótól érkező módosításoknak az a része, amely a kommunista bűnökkel összefüggésben részben taxatíven kívánja megnevezni és kibővíteni azoknak a szervezeteknek a körét, amelyeket megnevesített, amelyek a bűnök elkövetésében szerepet játszottak. Szerintem a taxációt érdemes elkerülni, mert én magam is felírtam néhány olyan szervezetet - Béketanács, Ifjú Gárda, Katonai Politikai Osztály, és még számos munkaszervezetet lehetne megjelölni -, amelyeket a módosítási javaslat nem tartalmaz. Azt gondolom, hogy ami az eredeti javaslatunkban van, az fenntartható.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a szabadságjogok, illetve a kötelezettségek közül a vitában elhangzott a hajléktalankérdés. Fontos, hogy számukra biztosítsuk a lakhatás jogát. A (2) bekezdés egyébként ezt a jogi lehetőséget biztosítja, azonban a közegészségügy, a közrend, a közbiztonság nyilván megköveteli, hogy alaptörvényi szinten határozzuk meg és jogosítsuk fel az önkormányzatokat a cselekvésre, hiszen alapvetően az önkormányzatok találkoznak és szembesülnek ezzel a problémával, és a többség védelme nagyon fontos.

Sajnálatosnak tartom - ha az emlékezetem nem csal, akkor Gyüre Csaba képviselőtársam említette meg, és az egyik ajánlási pontban Szabó Timea képviselő asszonytól származik - a házassággal kapcsolatos módosító javaslatot, amely törölné a házassággal összefüggő rendelkezést az alaptörvényből. A vezérszónoki felszólalásomban kijelentettem, ebben a teremben szerintem mindenki egyetért azzal, hogy Magyarországon a házasság csak férfi és nő között jön létre, és a család a házasságot, illetőleg a szülő-gyermek kapcsolatot jelenti. Szomorúan tapasztalom, hogy nem így van, de azt gondolom, a többség mégiscsak emellett fog majd állást foglalni.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a módosítási javaslatokat és az értékes észrevételeket, és minden módosító javaslatot megfontolunk és átgondolunk majd. Köszönöm szépen a figyelmet, és remélem, hogy az alaptörvény negyedik módosítását a parlament támogatni fogja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu