DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány megalakulása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozata zajlik Magyarországon. Ennek egyik lépéseként a kormány úgy döntött, hogy csatlakozik a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez.
A 2011-ben indult Nyílt Kormányzati Együttműködés nemzetközi kezdeményezés célja, hogy megerősítse a részt vevő államok elkötelezettségét az átláthatóbb állami működés elősegítése iránt, továbbá hogy a társadalom nagyobb betekintést kaphasson a közpénzek felhasználásának módjáról és céljairól. Az eddigi nemzetközi tapasztalatok azt igazolják, hogy a közigazgatás átláthatóságának növelése egyfelől elősegíti az adott ország gazdasági, társadalmi versenyképességének növekedését, másfelől az állampolgárok közigazgatásba vetett bizalma is megnőtt. Ez utóbbi különösen jó hír számunkra, hiszen hazánkban a közigazgatásba vetett bizalom visszaállítása legalább akkora kihívást jelent, mint a versenyképesség fokozása.
Az antikorrupciós program részeként a kormány 2012-ben döntött arról, hogy Magyarország csatlakozik a kezdeményezéshez. A Nyílt Kormányzati Együttműködéshez való csatlakozás feltételeként a kormány olyan akcióterv előkészítésén dolgozott, amelynek segítségével Magyarország tovább erősítheti elkötelezettségét a nyílt, átlátható kormányzás mellett. Az akciótervet a kormány elfogadta.
Kérdezem tehát az államtitkár urat: mikorra várható, hogy Magyarország csatlakozik a Nyílt Kormányzati Együttműködéshez, valamint a kormány milyen vállalásokkal kíván csatlakozni a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez?
Várom a megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés