TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A mikro-, kis- és közepes vállalkozások kiemelkedően fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, hiszen a működő összes vállalkozás legnagyobb részét ez a szektor képviseli, az üzleti szférában foglalkoztatottak közel háromnegyedének biztosítanak munkát, a bruttó hozzáadott értéknek több mint a felét állítják elő, versenyképességük - amely a gazdaság és a foglalkoztatás növekedésének feltétele - nagymértékben az általános gazdaságpolitika függvénye. Ezt 2010 óta jelentősen rontották az áthárított válságadók, a tranzakciós illeték és a növekvő adminisztrációs terhek.

A kormányzati ciklus eddigi mérlege az, hogy az ország a lehetősége alatt teljesített, ennek fő oka pedig a kiérleletlen és az összefüggéseket figyelmen kívül hagyó gazdaságpolitika, amelynek árát mindannyian fizetjük, a kkv-szektor az átlagosnál is jobban. A helyzet egyáltalán nem szívderítő: növekvő terhek, finanszírozási gondok, szűkülő piac, bizonytalan környezet. Az elmúlt három hónapban 8783 cég szűnt meg, ami 63 százalékos növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ha ez így megy tovább, idén akár 45 ezercég is erre a sorsra juthat, ami az összes vállalkozás 7 százaléka.

A múlt évben nagy várakozásokkal bevezetett kisadózók tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A törvény semmi másra nem volt jó, csak hamis illúziót keltett a kkv-k körében, kézzelfogható eredményt számukra azonban nem hozott. A remélt több mint 500 ezer vállalkozás helyett eddig alig több mint 50 ezer cég választotta ezt a két adózási formát.

Komoly meglepetést váltott ki a kisvállalkozások körében, hogy február elején felfüggesztették a mikrovállalkozások egyik legsikeresebb forrásteremtő megoldását, a kombinált mikrohitelt.

Korábban az NFÜ-nél folyamatosan arról beszéltek, hogy a kombinált mikrohitel kerete felülről nyitott, hiszen lényegében ez az egyetlen olyan termék, amely ösztönzően egyesíti a vissza nem térítendő pályázati és a visszatérítendő hitelelemeket. A pályázati lehetőség felfüggesztése azért is meglepetés, mert a kombinált mikrohitel esetében van még bőven hely. A GOP-os pályázatoknál a 9400 cég közül eddig csak 5200-zal szerződtek 31 milliárd forint értékben, kifizetve pedig mindössze 6,7 milliárd forint volt.

Nagy probléma, hogy más programokhoz hasonlóan a kombinált mikrohitel esetében sincs még híre sem a 2013-as kiírásnak. Komoly gondokat okoz, hogy ismét nem sikerült megteremteni a folytonosságot a programok között, a késlekedés pedig tovább csökkenti annak reményét, hogy teljes mértékben sikerül lehívni a költségvetési ciklusban az EU által hazánknak megítélt fejlesztési forrásokat.

A fentiekre tekintettel kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogy mikor jelennek meg a kkv-szektor forrásteremtését elősegítő pályázati lehetőségek. Várható-e a kombinált mikrohitel újraindítása? Hogyan kívánják felgyorsítani a pályáztatási folyamatokat?

Várom válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu