DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Bencsik János képviselő úr úgy elemezte, hogy azok a beszállítók, akik bedolgoznak a különböző energetikai cégeknek, a tőkés csoporthoz tartozó cégek.
A mai napon itt a parlamentben is szóba került egy levél, amelyet az ELMŰ rakott ki a honlapjára. Ebben a levélben az szerepel, hogy csupán ez a cég 3 ezer magyar vállalkozóval, alvállalkozóval, kisvállalkozóval dolgozik. Azt hiszem, túlzás lenne azt állítani, hogy itt valamifajta összejátszásról van szó. Egyértelmű, hogy az a helyzet, hogy ezeknek a cégeknek a gazdaságos működését különböző ésszerűtlen intézkedésekkel ellehetetlenítik, s ez oda fog vezetni, hogy ezek a cégek elesnek a munkától, hogy kevesebb lesz a munkahely, hogy a hálózatok felújítása nem fog olyan ütemben zajlani, ahogy az elmúlt időszakban történt, és hogy azok a hozzászólások fognak majd gyarapodni itt a parlamentben, amit éppen az önök képviselője tett meg tegnap napirend előtti hozzászólásképpen - gondolom, hogy ennek a mai napirendnek a felvezetését szolgálta ez -, amikor arról beszélt, hogy Észak-Magyarországon áramkimaradások vannak. És akkor a kormányzat részéről elhangzott egy ejnye-ejnye a szolgáltató cégekkel kapcsolatosan.
Azt hiszem, széles körben értünk egyet azzal, hogy ha lehet, akkor ezeket a szolgáltatási díjakat csökkenteni kell - de nem mindegy, hogy hogyan. Ezért azt gondolom, hogy tényleg azokat az ésszerű megoldási lehetőségeket kellene előtérbe helyezni, mint például az elhangzott panelprogram, az energiamegtakarítás, de tiszteletben kéne valamilyen formában tartani a gazdasági racionalitást és az ésszerűséget is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés