DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Spaller képviselő úr, ezt a szociális tűzifát nem kellett volna mondani. Hadd mondjak somogyi tapasztalatot: hatalmas nagy reklámakcióval bejelentették, hogy lesz szociális tűzifa, pályázzanak az önkormányzatok. Pályáztak az önkormányzatok. Például az én választókerületemben az egyik település, Bőszénfa is pályázott, gondosan megmérték azt, hogy körülbelül kik azok a legszegényebb emberek, akiknek erre szükségük van, és ezután beadták 100 köbméter fára a pályázatukat, és a környező falvak is körülbelül 100-120 köbméter fára, majd kiértesítették őket nagy boldogan, hogy Bőszénfa település - és sajnos a környezők is - 2, azaz kettő köbméter szociális tűzifát nyert. És akkor a testület úgy döntött, hogy megköszöni, és lemond erről a 2 köbméter szociális tűzifáról, mert nem tudja igazságosan szétosztani a szegény emberek között, ugyanis aki nem tudná esetleg, ez a 2 köbméter a hidegebb téli időszakban egy kétszobás falusi háznak háromheti fűtésére elég körülbelül.
Úgyhogy, képviselő úr, ez a szociális tűzifaprogram Somogy megyében. Ezt egyébként megírta a megyei hírlap is, de én beszéltem a polgármesterekkel, és visszaigazolták, hogy inkább kárt okozott a faluban, mint hogy segített volna, mert hatalmas nagy reklámkampány volt, majd utána szégyenteljes 2 köbméteres tűzifa-odaítélés, amit illő köszönettel visszaküldött Bőszénfa önkormányzata, és a szomszédos falu is ugyanígy járt el, mert egyszerűen nem tudták volna igazságosan szétosztani. Úgyhogy jobb, ha ezzel nem büszkélkedik, jobb, ha onnan a budapesti kerületből nem üzenget tűzifaprogramot, hanem egy kicsit körülnéz, hogy ez a gyakorlatban hogyan működik. Nem kell mindent elmondani, amit a reklámosok önöknek a kezébe adnak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés